Nem nagyon lehet mit hozzáfűzni ehhez a videóhoz. A nyugati agymosott birkák nagyjából itt tartanak, mi szerencsére még nem. 

Magyar fellirattal.

„Ha a gyerekkor arról szól, hogy megtanulunk élni, akkor a felnőttkor arról, hogy megtanulunk meghalni.”

Stephen King- Christine 

Mint köztudomású, cserbenhagyásos gázolás történt január 2-án hajnalban az M3-as autópályán. Egy 26 éves fiatal nőt ütöttek el, a cselekménnyel egy 20 éves fiatal férfit gyanúsítanak.  Eddig a hír veleje, azonban néhány plusz információval máris másképp néz ki a dolog, azaz kezdhetjük az áldozathibáztatást…

Az, hogy a Tankcsapda együttes gitárosa hívta meg a koncertjükre a lányt, majd ugyanő találta meg a tetemét a baleset után, ez – noha furcsa egybeesés- jelenleg nem a legérdekesebb információ az esetről. Azt már annál inkább, hogy az áldozatot is szállító gépkocsit a lány barátja vezette és a pár állítólag komolyan összeveszett, a férfi félreállt, hogy megbeszéljék a dolgot, mire a lány, aki ittas is volt, dühös is, kikapta a slusszkulcsot, majd kiszállt az autóból és bezárta oda a barátját. Ezután nekiindult az autópályának…

Hogy a másik ember szabad mozgásban való korlátozása nem szép dolog, megugye bűncselekmény is, továbbá az autópályán tilos gyalogosan közlekedni, ez mindenki számára egyértelmű. Mindenkinek- kivéve ennek a nőnek, aki az adott helyzetben úgy vélte, amit tesz, az a lehető legjobb és neki azt szabad. Vagy legalább is lehet.

És valóban, megtanulhattuk, hogy a mai világban a liberális agymosástól elhülyült fiatal nők megszokták, hogy nekik mindent szabad. Mindent is. Azonban bezárni egy férfit az autóba és otthagyni, majd nekiindulni gyalogszerrel az autópályának, ahol a 120-130 km/h- val suhanó járművek vezetői nem számítanak és nem is számíthatnak gyalogosra, ez már a hihetetlenség határát súrolja. Abban is biztosak lehetünk, hogy a lány barátja, ha ugye lehetősége lett volna, vitát félretéve rohan, hogy a nőt levigye az úttestről. Akár erőszakkal is! Ami ugye csúnya dolog a nőkkel szemben.

A gázoló- 20 éves fiatalember- nem tehetett a lány haláláról. Arról igen, hogy nem állt meg segítségnyújtás céljából, ezért felelni is fog a törvény előtt. Kötelessége lett volna, és hogy mégsem tette, az egyértelműen a sokknak tudható be, valószínűleg nem az járt a fejében, hogy „Mi volt ez? Jaa, csak egy nő, azért meg nem érdemes megállni.” Szörnyű érzés lehet rádöbbeni, hogy önhibáján kívül ugyan, ám egy másik ember halálát okozta. Az áldozat édesanyja ezt nyilatkozta: „nem haragszom arra a fiatalemberre, egyszerűen rosszkor volt rossz helyen.”

Az áldozat saját magát keverte bajba a viselkedésével, ez egyértelmű, saját magára nem számíthatott, nem volt abban az állapotban. Felmerülhet a kérdés, hogy ki menthette volna meg a lányt? Egy férfi, természetesen, de melyik? Nos, a gázoló nyilvánvalóan nem. Noha meg kellett volna állnia, az nehezen elképzelhető, hogy akit 130 km/h- val elüt egy autó, azon marad bármi megmenteni való, főleg orvosi eszközök és szakértelem hiányában. A lány barátja- nos ő megmenthette és minden bizonnyal meg is mentette volna, ha... ha nem a lány maga zárta volna be őt az autóba. Ezt a részletet egyébként más internetes portálokkal ellentétben a Zindex a szokásos elkenős- maszatolós módon írja le: „…a nő kipattant az autóból, és gyalog indult tovább, a párja a saját autója fogságába esett.”(kiemelés tőlem)

Hmm… így megfogalmazva egyből nem egy felelőtlen Barack Kisasszony (Missz Pícs) magatartás jut az olvasó eszébe, hanem Stephen King Christine nevű Caddillac-je, mely autó az ismert regényben öntudatra ébred és mindenféle gonosz dolgot művel. Az autó tehát fogságba ejtette az egyetlen férfit, aki meg tudta volna menteni a nőt a saját ostobaságától, senki nem tehet semmiről, áldozat felmentve, minden rendben!

Biztos?

„ Aki focizott vagy aki valódi drukker, az tudja, a futball a győzteseké. Idegen a játék szellemétől például azt mondani, hogy inkább játsszunk jól, szépen, és veszítsünk, mint rossz játékkal nyerjünk. Nem. Nyerni kell. És ha nyerünk, azt úgyse lehet mindig rossz játékkal.”

Esterházy Péter

Korábban bejárta a világsajtót a Dallas Maratonon történtek híre. Eszerint az élen futó Chandler Self nem sokkal a cél előtt összeesett, és bárhogy próbált, nem tudott felállni. A mögötte futó Ariana Luterman pedig nem ment el mellette, hanem felsegítette őt. Mivel Self pár lépés után ismét összecsuklott, Luterman gyakorlatilag bevonszolta őt a célba maga előtt. Eddig a sztori. Self megkapta az aranyérmet, Luterman pedig a második helyezésért járó ezüstöt. A világ megismerte a történetet, mindenki a fair play bajnokának nevezte Ariana Luterman-t. Valójában azonban szimplán csalás, finomabban tévedés történt. 

Képzeljünk el egy focimeccset, ahol az egyik csapat játékosai utat engednek az ellenséges csatárnak, a kapus pedig maga lökdösi be a gólvonal előtt megálló labdát a hálóba. Vajon ebben az esetben is fair play-t emlegetnének? Szó sincs róla! Bunda- harsogna a nézőtér- jogosan, a csapatot pedig megbüntetnék. Mert mi is a sport valójában? Küzdelem, az adott szabályok alkotta keretein belül. Vagyis egy sportembertől azt várjuk, hogy a versenyen a szabályok szerint mindent beleadva megpróbáljon nyerni. Joggal fütyülik ki az egymást csak simogató bokszolókat, a láthatóan ellenfele kezére játszó focistát, a lovát szándékosan visszafogó zsokét. 

Ha az ellenfél győzelemhez segítése sportszerűtlen az egyik sportágban, a másikban is az. Nincsen kétféle nemes küzdelem, nincsen kétféle sportszerűség. Aki győz, az pedig annak örül, ha önerőből és sportszerűen győz. Senki nem olyan célfotót akar magáról, amelyen eltorzult arccal elesni készül sokadszor, ellenfele felé tornyosulva lök rajta még egyet, ajándékképp adva az érdemtelen elsőséget. Egyetlen sportoló sem ezért küzd, nem ezért edz keményen évekig. A vereséget el lehet viselni. Egy ilyen győzelemért inkább pironkodni kell. 

Ha a szabályok szerint mindkettejüket kizárták volna a versenyből, az más lenne, ám a verseny szervezői ezt nem tették, hanem a szabályokat figyelmen kívül hagyva nekik ítélték az érmeket. Ha a két futó nem vette volna át a nem nekik, hanem az utánuk célba érő két sportolónak járó díjat, azt lehetne fair play- nek nevezni. Vállalva a felelősséget valóban sportszerűnek lehetne nevezni a viselkedésüket, megérdemelnének különdíjat vagy fair play díjat. 

Nem feltétlen érdemelne ez az eset önmagában ennyi figyelmet, ám jól példázza a liberális- progresszív oldal emocentrikus világképét. Az értékek átfestése, félreértelmezése jellemző erre a gondolkodásra, szintúgy a képtelenség a szabálykövetésre és a szabályok értelmezésére. Senki nem lesz attól győzelmet érdemlő, mert sajnálatot vált ki. Senki nem érdemel attól többet, mint ami jár, mert sajnálatot vált ki. Senki nem helyezhető a szabályokon kívülre, csak mert sajnálatot vált ki. Legyen szó elesett futóról, síró nőről, segélyért kuncsorgó kisebbségiről, szomorúan néző migránsról, a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Azokat betartva kell mindent megtenni. Úgy már győzhet a jobb.

Ez a fair play.

„Te mindég bizhatatlan voltál Fülig Jimmy, te mindenkit hazugnak és gazembernek nésztél, nem jó pedig annak, ki mindig magából indula.”

Piszkos Fred, a kapitány

Nem vagyok egyedül azzal a meggyőződésemmel, hogy akik a leginkább mutogatnak ujjal a másikra, általában ők maguk a vétkesek. Nincs ez másképp a rasszizmus, egészen pontosan a rosszindulatú rasszizmus vádjával sem. Mint ismeretes, a H&M ruhacég egyik gyerekpulcsiját nemrégiben egy néger kisfiúval reklámozták, a ruhán lévő felirat szerint annak mindenkori viselője "A legmenőbb majom a dzsungelben" (Coolest monkey in the jungle). A cégnél eléggé rákattanhattak a dzsungeltémára, egy másik gyerekpulcsin ugyanis a "Mangrove dzsungel hivatalos profi túlélő" felirat díszeleg (Mangrove jungle official survival expert). Ez utóbbit egyébként egy fehér kissrác viseli a katalógusban.

Elgondolkodtam azon, mi történt volna, ha fordítva adják fel a gyerekekre a pulcsikat: a fehér srác feszítene a majmosban és a néger srác a mangrove túlélősben. Valószínűleg semmi, bár kreatív és gyakorlott megsértődők nyilván ebben a verzióban is találtak volna kifogásolni valót. Így azonban, hogy a szerecsen csemetén volt az ominózus ruhadarab, a megsértődőknek más dolguk sem volt, mint 1.: a négereket zusammen azonosítani a majmokkal gondolatban, 2.: feltételezni, hogy ha ők megtették, akkor biztosan a gonosz H&M is ugyanígy vélekedett a fotó elkészítésekor  3.: rasszistát kiabálni a másikra, észre sem véve, hogy ők maguk a hunyók a dologban. 

Felkapta a hírt a The Guardian, a Huffington Post és még számos nemzetközi lap, nem is szólva lángoktól ölelt kis hazánk nevezetesebb sajtóorgánumairól, és azt már mondanom sem kell, hogy unisono adtak hangot megbotránkozásuknak. A néger kissrác anyukája ellenben - akinek az összes újsággal és megsértődővel szemben valóban van joga eldönteni, hogy sértő-e vagy sem a reklám-  szóval az anyuka teljesen elégedett a végeredménnyel, mind mondotta, végig ott volt a fotózáson. "Ne kiáltsatok állandóan farkast, szükségtelen problémázás"- írta a témáról a közösségi médiában (...stop crying Wolf all the time, unnecessary issue.)

Habár néhányan azért még megjegyezték, hogy normális ember csak egy kölyköt lát kapucnis pulcsiban, a H&M persze bocsánatot kért, a képet pedig kivették az online katalógusból. A pulcsi azonban továbbra is a kínálatban maradt. Elkerülendő a további problémákat, én azért a helyükben inkább odaírnám a termékhez, hogy "kizárólag fehéreknek".

Biztos, ami biztos.

"Bár engem magamat késztetne erőm meg a lelkem
nyers husodat falnom darabokban: olyat cselekedtél.
Most a kutyákat már nem akad, ki elűzze fejedtől,
még ha akár tízszer, hússzor mérnék ki a díjad
és idehordoznák elibém, még többet igérve:
meg ha saját tested súlyát hozná el aranyban
Dardanidész Priamosz, még úgy sem tesz kerevetre
édesanyád, aki szült, hogy majd keseregve sirasson,
mert a kutyák s keselyűk fognak fölfalni egészen"

Homérosz: Iliász

Új, nyolcrészes sorozatot indít a BBC a Netflix-el karöltve, Troy: Fall of a city címmel. A görög- trójai háborút feldolgozó mű készítői kissé sajátosan értelmezték az európai kultúra egyik fontos elemét, ugyanis a mürmidón vezér Akhilleusz, barátja Patroklosz és még maga Zeusz is négerré változott az álomgyár gondos kezei között. Nem kívánok szőrszálhasógatónak tűnni, így nem taglalom azt, hogy ha az olimposzi főisten néger, akkor a testvérei miért nem azok, szintúgy Akhilleusz népe, a mürmidonok. Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy miért döntöttek így a mű készítői a szereplőválogatáskor.

Kérdéses, hogy a szerecsen színészek váratlan és meglepő bevetése mit ad hozzá a sorozat mélységéhez, hiszen tudvalevő, hogy valaki nem lesz önmagában attól a ténytől jó, netán másoknál jobb csepürágó, mert sötét a bőre. A néger nézők pedig nem valószínű, hogy az Akhilleuszt alakító David Gyasi miatt jobban fognak érdeklődni a trójai mondakör és az ógörög történelem iránt. Az elvárásokkal, hagyományokkal, történelmi tényekkel való szembemenés pedig nem bír önálló művészi értékkel még akkor sem, ha manapság sokan egyedül ezt tekintik a művészet egyetlen kritériumának. 

Nem tévedünk, ha a megoldást a polkorrektséggel összenőtt idiotizmus irányában keresgéljük. Egy európai hősmonda, csupa fehér férfi szereplővel ma már szalonképtelen, még úgy is, ha a szereplők bőrszínének megváltoztatása a komolyan vehetőség rovására megy. A készítők inkább néznek hülyének sokmillió embert, minthogy őket nézze néhány hülye rasszistának, mert nem szerepeltetnek színesbőrűeket ott, ahol semmi keresnivalója nincsen se négernek, se másmilyen rassznak a fehéren kívül. Körülbelül olyan ez, mintha a Tamás bátya kunyhójában a címszereplőt Sean Connery játszaná- csak egy ilyen film elképzelhetetlen lenne. A fordítottja viszont nagyon is valós. 

És szánalmas. 

 "Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul."

Kocsi Sebestyén Istvánnak tulajdonított mondás

Az általam nagyra becsült Szendi Gábornak nemrég jelent meg egy cikke Miért megy ki a divatból a házasság címmel. A szerző munkásságát elég jól ismerem és kedvelem, úgy rövidebb írásait, mind könyveit. Amikor a gyógyszeriparról, paleo diétáról vagy a boldog élet eléréséről ír, általában egyet is értek vele. Közhelyekkel, butasággal szembe menő, kritikus gondolkodása azonban rendre megdöccen, ha a férfi- nő téma kerül szóba. Szendi ilyenkor szemüveget visel, melyen át a nőket fehérebbnek, a férfiakat pedig feketébbnek látja a valóságosnál és habár sok dolgot helyesen vesz észre, végeredményként mégis buta kliséket puffogtat. Nincsen ez másképp ebben a cikkében sem.

 "...nem véletlen, hogy a ma elvárt apaszerepnek szinte nincs evolúciós előképe: a férfiak a legtöbb ősi társadalomban alig foglalkoznak gyerekükkel (Szendi, 2015)"

Tévedés azt gondolni, hogy a gyerekkel való foglalkozás kizárólag az utód etetésében- tisztán tartásában merül ki. Férfi és nő eltérő módon foglalkozott a közös gyerekekkel. A nő jelenléte elsősorban a gyerek kiskorában volt fontos és a mindennapi közvetlen teendőket látta el. A férfi gondoskodott a gyerek- és a nő-  biztonságáról, védelméről és élelméről. Ma sincsen másképp, a nő pelenkáz és szoptat, a férfi pedig túlórázik. Tévedés azt gondolni, hogy csak az egyikféle gondoskodás a jó gondoskodás.

"...a monogámia vált elterjedtté. ... A monogámia azonban szükségképpen vezetett a nő birtoklásához, hisz minden férfi rémálma az, hogy saját utódja helyett egy kakukkfiókának, azaz más férfi gyerekének viseli gondját és őrá hagyja vagyonát is. A nőket ezért több ezer éven át bezárva tartották, hűtlenség gyanúja esetén akár meg is ölhették. A házasságokat vagyoni és politikai szempontok alapján szervezték, családok házasodtak családokkal."

Ha evolúciós szempontból vizsgáljuk a dolgokat- ahogy elvileg Szendi is teszi- akkor egyértelmű, hogy az évezredek szelekciójának köszönhetően az emberi faj túlélését, szaporodását, a civilizáció és társadalmak kialakulását leginkább segítő együttélési forma vált uralkodóvá,  ez pedig a monogámia. Kizárólag monogám társadalom tudott sikeres lenni a történelem folyamán, nem véletlenül.

Vegyük észre, hogy a monogám házasság intézménye mind a férfi, mind a nő alapvető szaporodási stratégiáját korlátozta, valamit valamiért alapon, nem pedig csak a nőét. A hagyományos házasságban a nő testi és anyagi biztonságot kapott, cserébe csak a férjének szült gyereket. A férfi házasként az apaságát tekintve érezhette magát biztonságban, cserébe eltartani volt köteles a családját, és védeni, akár az élete árán is, ő harcolt a vadállatokkal, az idegenekkel, ő volt a katona a háborúkban. Ezt az egyezséget beállítani nőelnyomásnak súlyos tévedés.

Mivel az elmúlt néhány ezer évben a többségnek nem volt vagyona, így mindenki azzal házasodott, akivel akart. A vagyonos családokban pedig a nőt valóban a szülők által kiválasztott férfihez adták- és a férfi sem azt vette el, akit ő akart. Ebben sincs nőelnyomás, vagy ha igen, akkor épp annyi férfielnyomás is. Valójában minden épeszű ember úgy gondolja, van beleszólása abba, hová kerül az általa szerzett, őrzött, gyarapított családi vagyon. Ennek az eljárásnak az általánosságára jó példa a garo népcsoport szokása. Ők Indiában és Bangladesben élnek,  a mai napig matriarchális, azaz anyajogú társadalomban. A családi vagyont a legkisebb lánygyermek örökli- akit előre elrendezett házasságban adnak férjhez a családot vezető nők. Ez is nőelnyomás lenne?

"Mindezekből az eszmékből nőtt ki az az elgondolás, amely a 20. századra bontakozott ki teljes mértékben, miszerint az egyén joga rendelkeznie saját sorsa felett. Ezek a gondolatok már a kezdetekkor kezdték szétfeszíteni a tekintélyelvű hagyományos család kereteit, s a házasságokban egyre nagyobb teret kaptak az érzelmek. Shakespeare ezt a történelmi erjedést ragadta meg a Rómeó és Júliában. Kialakult a modern, nukleáris család: a házaspár különél rokonaitól, s neveli gyermekeit. A nők azonban még a polgári társadalomban is sokáig otthonaikba voltak zárva..."

Az emberek többsége mindig is érzelmei szerint szabadon házasodott. Érdemes a népmeséket, balladákat, népdalokat tanulmányozni ebben a témában. A polgárosodás kialakulása sem változtatott ezen: ahol vagyon volt, ott férfinek és nőnek egyaránt elrendezett házassággal kellett beérnie. A Rómeó és Júlia pedig semmiféle történelmi erjedést nem mutat be, ott a mediterrán népszokásnak hódolva a generációkon átívelő vérbosszú miatt nem nyerhette el a két főszereplő a szülők áldását. Ez ügyben pedig Shakespeare- t volna érdemes tanulmányozni...

"...az igazi forradalmi változást a kapitalista ipar növekvő munkaerő éhsége idézte elő: munkába álltak a nők, sőt a gyerekek is. Sürgető kérdéssé vált a fogamzásgátlás is, hiszen a nők állandó teherbeesése állandó munkaerő kiesést okozott, és a polgári családokban is szívesen korlátozták volna a gyermekek számát. A munkások körében a nő terhessége egyenlő volt a nyomorral. A konzervatív férfivilág azonban még a fogamzásgátlás gondolatát is üldözendőnek tekintette: az USA-ban 1873-tól törvény tiltotta bármilyen ilyen jellegű eszköz vagy iromány terjesztését."

 A nők tömeges munkába állását nem a kapitalista ipar idézte elő. A 19. századi ipari forradalom valójában a férfi munkaerőt is feleslegessé tette. A nők tömeges munkába állása évtizedekkel később, a világháború idején történt, mikor a férfiak vagy a fronton voltak, vagy fogságban, vagy a tömegsírok egyikében.

A fogamzásgátlás valóban alapjaiban változtatta meg a férfi- nő kapcsolatot, és- mellesleg- a nő szexuális felszabadulását és emiatti elértéktelenedését hozta magával, amit Szendi is kifejtett több ízben. Százötven évvel ezelőtt a fogamzásgátlást valóban törvény tiltotta az USA- ban. Idetenném- összehasonlításképp - a férfi párját, az apasági tesztet (mindkettő evolúciósan ismeretlen és nagymértékben változtatni tud a kialakult férfi- nő reláción). Az apasági teszt ma Franciaországban törvény által tiltott. Nem 150 évvel ezelőtt, hanem napjaink Európájában. 

"A nő szexuális felszabadulása és a válás megkönnyítése bizonyos értelemben devalválta is őt. Még a természeti népeknél is, a férfi csak úgy jut szexhez, ha támogatja a nőt. A monogámia is részben ezt, részben a garantált apaságot volt hivatott biztosítani. Ha azonban a nő anyagi és szociális támogatás nélkül is kapható szexre, mert megáll a maga lábán, a férfi mentesül az elköteleződés minden formája alól, s előbújik belőle az eredeti poligám természete."

 Itt látszik, Szendi mennyire nem hajlandó észrevenni a valódi férfi és női viselkedést. A férfi poligám természetét sokszor és sok helyen említi- rosszallóan, tegyük hozzá - ám a női természetet nem nevezi nevén, valószínűleg azért, mert nem tudja, milyen is az valójában. Leragadt annál a téveszménél, hogy a nő természeténél fogva monogám, és noha látja, hogy azért ez mégsincs ám így, a nő sem az örök hűség mintaképe, ám efölött elegánsan elsiklik, hiszen ha jobban megkapargatná a dolgot, el kéne felejteni a nő= jó, férfi=rossz képletet. 

A nők nem monogámok, a női párválasztási stratégiát hipergámiának hívják. Attól tartok, Szendi sosem hallott erről a kifejezésről, halvány fogalma sincs arról, mit jelent ez és mennyiben felelős a nők párkapcsolati és párválasztási viselkedéséért. Márpedig enélkül a tudás nélkül csak az a nőket piedesztálra állító, férfiakat kollektíven bűnösöknek láttató együtt bégetés marad neki az ostoba fősodratú közvéleménnyel, amit más témákban oly messzire elkerül.Itt sajnos nem sikerül neki, noha korábban egy- egy darabját magától is észrevette a dolgok milyenségének, de a varázsszemüvege megakadályozza, hogy összeálljon a kép.

"Agyunk kőkori viszonyokhoz alkalmazkodott, miközben a fejlődés új társadalmi játékszabályokat alakított ki, amikhez az emberek egyszerűen ösztönösen alkalmazkodnak. Az eredmény: széteső, elidegenedő, elöregedő társadalom. Egy mindenkinek élhetőbb világ kialakítása csak azon múlik, a döntéshozók képesek-e megfelelő új játékszabályokat létrehozni."

 A józan és evolúciós gondolkodás azt igényli, hogy a tíz- és százezer éveken át kialakult értékeket, melyekhez agyunk és ösztönvilágunk alkalmazkodott, azt a láthatóan sikeres társadalmi- szociális szerkezetet, ami sok ezer éven át szolgálta kitűnően az emberiséget,  ne dobjuk ki az ablakon, mert boldogtalanság az eredménye. Mint ahogy betegség és elhízás annak az eredménye, ha kidobjuk az ablakon azt az étrendet, amihez a szervezetünk a tíz- és százezer éveken át alkalmazkodott. Szendi Gábor lelkesen propagálja ez utóbbit, érthetetlen számomra, hogy miért nem veszi észre az előbbi összefüggéseit is

Az a fránya szemüveg..

.

"Lehet-e nemi életet élni a kecskével?"

Hofi Géza

Van ugye ez a fábián anita (direkt nem nagybetű), aki a nőket ért szexuális zaklatás problémáját a férfiak kiherélésével kívánja megoldani. Erről nemrég videót tett közzé, amit persze már mindenhonnan leszedtek a Férfihang Youtube- csatornáján elérhető. Sebaj, tudjuk, miket mondott. Persze ő kecskéről beszél, egészen pontosan az ő Kókusz nevű bakkkecskéjéről (aki nem tehet arról, ki a gazdája, így megérdemli a tulajdonneves nagybetűt). fábián anita ezen a felvételen elmeséli, hogy ez az ő kecskéje a kasztrálás előtt milyen szörnyű módon viselkedett a nagy lógó heréivel, bezzeg az ominózus műtét után már ismét a régi, figyelmes (sic!) jószággá változott vissza. A videó végén pedig ezt a tapasztalatot kívánja általános érvényűvé téve a férfiakra alkalmazni. Persze ő "bakok"-at emleget, de ugye nem vagyunk mi olyan butácskák, hogy ne értenénk a szép szóból. Egész pontosan szerinte 

Az ivartalanítás a megoldás, ami a bakokat illeti!

Kis kitérő. Volt egy főnöknőm, aki a kutyáját nevezte el Kókusznak, és ő is előszeretettel foglalkozott annak nemi szervével, többször elmesélte, hogyan szokta megmosni "Kókusz kutya fütyijét". Úgy tűnik, ez egy nőtípus: középkorú, perverz, boldogtalan és gyűlölködő. Kitérő vége. 

Nem lepek meg senkit azzal, hogy fábián anita nem kért bocsánatot a férfiaktól. Sőt, ő van felháborodva és a mi kurvaanyánkat. Nem lepek meg senkit azzal sem, hogy amennyiben egy férfi mondott volna olyat, hogy a nők méhét műtéti úton el kell távolítani és máris elmúlik a menstruáció miatti hisztijük, már égne alatta a máglya. fábián anita viszont nőstény (nem nő, nemnem), így neki szabad ilyeneket mondani. Mindezekből az is tökéletesen egyértelmű, hogy nem ért az állatokhoz. Meg az emberekhez sem.

A bakkecske, mint az emlősállatok többsége, egy évben egyszer párzik. Azaz amikor a nőstény nem tüzel, a bakok meg sem próbálnak üzekedni. Egyáltalán nem. Ha tehát az ő Kókusza "...futott a lányokhoz, letarolta őket, figyelmen kívül hagyva, mit akarnak...", akkor valójában csak a nőstény kecskék szagára, viselkedésére reagált. A nőstény kecskék pedig nem azért bocsátanak ki vonzó szagokat és várják a bakot, hogy aztán ne pározzanak, hanem éppen azért tesznek így, mert párzani akarnak. Ha a nőstény kecske nem akarja a nászt, akkor meg ellenkezik. A dolgok természetéből fakadóan igen nehéz párosodni egy olyan nősténnyel, aki ezt a párosodást nem akarja. Gyakorlatilag lehetetlen. Ha és amennyiben tehát fábián anita elborzadó szemei előtt Kókusz közreműködésével nemi aktus történt, azt a nőstény kecske is épp annyira akarta. 

Engedtessék meg nekem itt holmi párhuzamokat vonni. Egyrészt remek nyugati kultúránkban az összes  szexuális aktus hihetetlenül nagy számban, közel 100%-os aránnyal történik a nő beleegyezésével. Beleértendő ebben az alkalmi együttlét, illetve az állandó párok és házastársak közötti szex is. Ezek számához képest a valódi nemi erőszakok száma igen elenyésző (no persze nyilván nem lenne baj, ha még ennél is kevesebb lenne). Mondhatjuk tehát, hogy a férfiak legalább is vannak olyan jók, mint a bakkecskék, vagyis az esetek döntő többségében olyankor párosodnak, amikor a nő ebbe beleegyezik. 

A nők ezzel szemben olyankor is kihívóan öltöznek, mutogatják fedetlen bőrüket  nyilvánosan, rúzzsal, sminkkel a nemi izgalom jeleit festik magukra (lásd evolúciós pszichológia), egyszóval a nők olyankor is jelzik a párzási szándékot, szexuális elérhetőséget, amikor erről valójában nincs is szó. Nem mindig, nem az összes, de igen sok és igen gyakran. Ellentétben ugye a nőstény kecskékkel, akik csak akkor jeleznek, ha valóban akarják is. Látható tehát, hogy az átlag nő még az átlag nőstény kecske szintjét sem képes megugrani. Jogosan vagyunk sajnálhatók mi, szegény férfiak, hogy ilyen szexuálisan félrevezető viselkedésű nőkkel kell boldogulnunk. Mert azért minden nehézség ellenére csak maradunk a nőknél, kecskék nemi szervével ezután sem fogunk behatóbban foglalkozni.

fábián anitával ellentétben.

 - magyar fordítás - 

A Fehér Ember Terhe (The White Man's burden)  Rudyard Kipling 1899-ben írt híres verse, melynek- tudtommal- nem volt még eddig magyar fordítása. A mondanivalója a mai napig aktuális, annyi különbséggel, hogy már nem kell elküldeni a legjobbjainkat. A legrosszabbjaink hozzák helybe a "félig ördög- félig gyermekek"-et... 

          A Fehér Ember terhe 

          Vedd a Fehér Ember terhét-

          Küldd el legjobbjaid-

          Hogy fiaid száműzve

          Szolgálják foglyaid;

          Igában, vad népekért

          Megtéve, mit lehet-

          Új, fogadott félig ördög-

          Félig gyermekek. 

          Vedd a Fehér Ember terhét-

          Türelemmel viseld

          A terror leplezését

          S rejtsd büszkeségedet;

          Világos, nyílt beszéddel,

          Egyszerűn százszor is,

          Munkálkodván serényen

          Másokat gyarapíts.

 

          Vedd a Fehér Ember terhét-

          Bősz harc a békéért-

          Ínségnek tömd be száját

          S kutasd a kór végét;

          És ha végződni tűnik

          A hajsza másokért,

          Lásd renyhe, pogány Balgát

          reményed zúzni szét.

 

          Vedd a Fehér Ember terhét-

          Nem cifra király-lét,

          De jobbágymunka - hallgasd

          a mindig ily mesét.

          Öblök, hová be nem térsz,

          Utak, sosem neked,

          Építse fogyó élted,

          Jelölje tetemed!

 

          Vedd a Fehér Ember terhét-

          És vedd örök díját,

          Akinél jobb vagy, átkát,

          Őrzötted haragját -

          Jajját, kit fényre vinnél

          az éjszaka elől:

          „Mért tépsz ki fogságomból,

          Egyiptom földjéről?”

 

          Vedd a Fehér Ember terhét-

          Ne merj görnyedni mást -

          Ne is esdj Szabadsághoz

          Hogy adjon megnyugvást;

          Búcsúzz panaszszavadtól,

          S attól, mi éltetett,

          Vad, néma nép mér téged

          és méri Istened.

 

          Vedd a Fehér Ember terhét-

          Hagyd gyermeknapjaid,

          Gáncs nélkül méltatásod,

          Könnyű győzelmeid.

          Jöjj, lelni férfisorsod

          Kopár évek felett,

          Rajtad s tetteden fajtád

          Mond majd ítéletet. 

A vers mai parafrázisa: https://perszeusz.blog.hu/2020/07/06/a_feher_ember_bune

"Varázs-üttön megállok,
ordas társam mind habos;
mosolyogni próbálok."

József Attila

Vajon mennyire határozza meg a gondolkodásunkat, politikai irányultságunkat a családi és szociális háttér, vagy a bőrszín? Kötelező felvenni a ránk erőltetett elnyomott áldozat szerepét, vagy van más választásunk is?

Attól a pillanattól számítunk felnőtt embernek, amikor felismerjük, hogy az életünkért további alakulásáért, a meghozandó döntéseinkért mi és csakis mi vagyunk a felelősek. Akkor tudunk változtatni az életünkön, ha az árral való sodródás helyett mi magunk szabunk irányt a jövőnknek.

A Prager University videójában egy fiatal amerikai néger nő, Antonia Okafor beszél arról, hogyan kezdte el a saját gondolatai mentén élni az életét, és hogy a barátai mennyire támogatták őt ebben.

A videóhoz készítettem magyar feliratot, a "Beállítások" ikonra (kis fogaskerék), majd a "Feliratok" szövegre kattintva egy legördülő menüből lehet kiválasztani a magyar nyelvet.

Jó szórakozást!

"Az igazságot nem lehet hinni... Azt tudni kell, vagy hagyni. De ez a világ a dilettánsoké."

Rejtő Jenő

Gyakran előkerül témaként a nemi erőszak bizonyítási eljárásának kritikája feminista oldalról. Az ő elképzelésük szerint ha egy nő nemi erőszakkal vádol meg egy férfit, akkor a szegény "nemierőszak- túlélőnek" (ez egy kifejezés azokra, akik nem haltak bele a nemi erőszakba, vagyis a döntő többség, ami egyből felveti a kérdést, miért is kell őket ilyen hülye kifejezéssel megkülönböztetni), tehát a nőnek ne kelljen mindenféle bizonyítási eljárásban részt vennie, hiszen az szörnyű és megalázó és rettenetes.

Biztosan így van, nem kívánom senkinek sem az erőszak rossz élményét, sem az eljárást. De akkor mik a lehetőségek ez ügyben? Nincs szükség aggodalomra, a derék feministák már kiötlötték a megoldásokat:

1. Csökkenteni kell a nemi erőszak ítéletéhez szükséges bizonyítékok súlyát és számát

Legyen elég jóval kevesebb bizonyíték, vallomás és tény a vádlott börtönbe küldéséhez. Ez igen remek gondolat, egy ember erkölcsi hitelét, egész életére tönkre tevő ítélethez valóban szerencsés a minél kevesebb bizonyíték követelése. Igazából szerintem az az egy is elég, hogy van hímvesszője, tehát elkövethette a bűncselekményt. Quod erat demonstrandum.

2. Bizonyítsa be ő az ártatlanságát

Ez a lehető legeredetibb elgondolás, amivel a feministák eddig előálltak. Illetve... nem, mégsem. A történelem során minden elnyomó, totalitárius rendszer így ítélkezett a másodrendűnek tartottakkal szemben. Persze biztosan tévedek, hiszen ha így lenne, akkor a feministák alacsonyabb rendűeknek kéne hogy tartsák a férfiakat a nőkkel szemben, márpedig ez nem... izé...mindegy.

Az amerikai egyetemeken már nem azt kell  bizonyítani, hogy az állítólagos áldozat tiltakozott meg nemet mondott. A vádlottnak kell bizonyítani, hogy nem követett el erőszakot, és az állítólagos áldozat beleegyezett a szexbe. Ez a hülyeséget egyébként már nálunk is propagálják. Odaát Californiában ez a "Yes means yes" néven fut (leánykori nevén SB 967-es törvény), és méltató szerint bár valóban szörnyű, de végül is szükséges dolog, hiszen minden 5 nőből egyet megerőszakolnak. Ami amúgy nyilvánvalóan igaz és hiteles adat.

Az izlandi eredetű Barnahus modellben pedig a családon belüli kiskorú szexuális zaklatása bizonyításában vezették be ezt az üdvözítő módszert. Az elvet méltató cikk remekül foglalja össze a lényeget: “A Barnahus-modell szerint ha nincs bizonyíték és bizonyítottság, de a kihallgatáson a gyerek kimondta az elkövető nevét, akkor a feltételezett bűnösnek kell bizonyítania az ártatlanságát, annak minden vizsgálatával és procedúrájával együtt. Nálunk fejlettebb országokban az igazságszolgáltatás pontosan így működik.”

Semmilyen indok nem lehet elég arra, hogy a bizonyítási kényszert, mint a demokratikus igazságszolgáltatás alapját megfordítsuk. Annak kell bizonyítani, aki állít, aki vádol- ez még akkor is a lehető legjobb megoldás, ha emiatt lesznek olyan bűnösök, akiket elkerül az igazságszolgáltatás. Ezerszer inkább ez, mint ártatlanok megbélyegzése és elítélése.

Mind a nemi erőszak, mind a kiskorú zaklatása olyan súlyos vádak, amik tönkretesznek egy embert egész életére. Habár szörnyű a tett, amivel vádolnak, de még szörnyűbb ilyen bélyeget hordozni- ártatlanul. A bizonyítási eljárást lehet és kell emberibbé, az állítólagos áldozat számára elviselhetőbbé tenni, de semmiképpen sem szabad eközben feladni a legfontosabb elvet: az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja az ártatlanság vélelmét, márpedig aki nem bűnös, azt nem is szabad kényszeríteni, hogy akként viselkedve mentse magát. 

Az igazság nem keverendő össze az érzelmekkel.