"Az igazságot nem lehet hinni... Azt tudni kell, vagy hagyni. De ez a világ a dilettánsoké."

Rejtő Jenő

Gyakran előkerül témaként a nemi erőszak bizonyítási eljárásának kritikája feminista oldalról. Az ő elképzelésük szerint ha egy nő nemi erőszakkal vádol meg egy férfit, akkor a szegény "nemierőszak- túlélőnek" (ez egy kifejezés azokra, akik nem haltak bele a nemi erőszakba, vagyis a döntő többség, ami egyből felveti a kérdést, miért is kell őket ilyen hülye kifejezéssel megkülönböztetni), tehát a nőnek ne kelljen mindenféle bizonyítási eljárásban részt vennie, hiszen az szörnyű és megalázó és rettenetes.

Biztosan így van, nem kívánom senkinek sem az erőszak rossz élményét, sem az eljárást. De akkor mik a lehetőségek ez ügyben? Nincs szükség aggodalomra, a derék feministák már kiötlötték a megoldásokat:

1. Csökkenteni kell a nemi erőszak ítéletéhez szükséges bizonyítékok súlyát és számát

Legyen elég jóval kevesebb bizonyíték, vallomás és tény a vádlott börtönbe küldéséhez. Ez igen remek gondolat, egy ember erkölcsi hitelét, egész életére tönkre tevő ítélethez valóban szerencsés a minél kevesebb bizonyíték követelése. Igazából szerintem az az egy is elég, hogy van hímvesszője, tehát elkövethette a bűncselekményt. Quod erat demonstrandum.

2. Bizonyítsa be ő az ártatlanságát

Ez a lehető legeredetibb elgondolás, amivel a feministák eddig előálltak. Illetve... nem, mégsem. A történelem során minden elnyomó, totalitárius rendszer így ítélkezett a másodrendűnek tartottakkal szemben. Persze biztosan tévedek, hiszen ha így lenne, akkor a feministák alacsonyabb rendűeknek kéne hogy tartsák a férfiakat a nőkkel szemben, márpedig ez nem... izé...mindegy.

Az amerikai egyetemeken már nem azt kell  bizonyítani, hogy az állítólagos áldozat tiltakozott meg nemet mondott. A vádlottnak kell bizonyítani, hogy nem követett el erőszakot, és az állítólagos áldozat beleegyezett a szexbe. Ez a hülyeséget egyébként már nálunk is propagálják. Odaát Californiában ez a "Yes means yes" néven fut (leánykori nevén SB 967-es törvény), és méltató szerint bár valóban szörnyű, de végül is szükséges dolog, hiszen minden 5 nőből egyet megerőszakolnak. Ami amúgy nyilvánvalóan igaz és hiteles adat.

Az izlandi eredetű Barnahus modellben pedig a családon belüli kiskorú szexuális zaklatása bizonyításában vezették be ezt az üdvözítő módszert. Az elvet méltató cikk remekül foglalja össze a lényeget: “A Barnahus-modell szerint ha nincs bizonyíték és bizonyítottság, de a kihallgatáson a gyerek kimondta az elkövető nevét, akkor a feltételezett bűnösnek kell bizonyítania az ártatlanságát, annak minden vizsgálatával és procedúrájával együtt. Nálunk fejlettebb országokban az igazságszolgáltatás pontosan így működik.”

Semmilyen indok nem lehet elég arra, hogy a bizonyítási kényszert, mint a demokratikus igazságszolgáltatás alapját megfordítsuk. Annak kell bizonyítani, aki állít, aki vádol- ez még akkor is a lehető legjobb megoldás, ha emiatt lesznek olyan bűnösök, akiket elkerül az igazságszolgáltatás. Ezerszer inkább ez, mint ártatlanok megbélyegzése és elítélése.

Mind a nemi erőszak, mind a kiskorú zaklatása olyan súlyos vádak, amik tönkretesznek egy embert egész életére. Habár szörnyű a tett, amivel vádolnak, de még szörnyűbb ilyen bélyeget hordozni- ártatlanul. A bizonyítási eljárást lehet és kell emberibbé, az állítólagos áldozat számára elviselhetőbbé tenni, de semmiképpen sem szabad eközben feladni a legfontosabb elvet: az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kimondja az ártatlanság vélelmét, márpedig aki nem bűnös, azt nem is szabad kényszeríteni, hogy akként viselkedve mentse magát. 

Az igazság nem keverendő össze az érzelmekkel.