„Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.”

Jel3:15-16 

Mert féltek, ezt mindannyian tudjuk. Féltek hangosan felszólalni, féltek fellépni, féltek tenni bármit is. Ó, persze, Gyurcsányt és a többi baloldali politikust szidjátok bátran- annak nincsen tétje. Brüsszelre is ki lett adva a vadászati engedély, így az EU bürokratáit is szidjátok. De ennyiben ki is merül a nagy „konzervativizmusotok”. Féltek keresztények lenni- az olyan maradi dolog. Féltek magyarnak lenni- minek azt hangoztatni. De tudjátok, mitől féltek a legjobban? Fehér embernek lenni. Mert az már rasszizmus. Fehér embernek lenni és erre büszkén tekinteni, az olyan fasiszta dolog, azt a nácik csinálják. A nácik pedig gonoszak, mindenki tudja. Hiszen azon versenyeztek a baloldallal, hogy ki tudja jobban lenácizni a másikat mindenféle ostobábbnál ostobább indokkal.

Észre sem veszitek, hogy a ti „konzervativizmusotok” nem más, mint az évtizedekkel ezelőtti liberális politika tovább szajkózása. A marxista baloldal egyre tör előre, ti pedig kullogtok utána némi késéssel, azt szedegetve fel és tűzve zászlótokra, amit amazok már eldobtak.
Szólásszabadság? Nem létezik. Addig a rövid ideig tart csupán, míg a régi uralom még elég erősnek hiszi magát ahhoz, hogy ne korlátozza, a feltörekvő uralom pedig még nem elég erős ahhoz, hogy meglegyen nélküle. Nyugatra tekintve látjátok ennek példáját: a marxista baloldal már a látszatát sem igyekszik fenntartani a szólásszabadságnak az ellenvélemények korlátozása közben.
Faji egyenlőség? Fehér emberként a világ szemetének vagytok kikiáltva, nem idegen országokban, hanem a saját európai kultúrátokban.  Többszáz évvel ezelőtti tetteket mutatnak egyediként, és varrják őket itt és most a ti nyakatokba, kizárólag a fehér bőrötök miatt, a kollektív és szelektív bűnösség elvét vallva. A fehér fajotok lecserélésének a szükségességét hirdetik, ráadásul nem lopva, de fennhangon- nemcsak a más bőrszínűek, hanem a Nyugat áruló fehér vezetői is.

Konzervatívnak lenni azt jelenti, hogy konzerválni, megőrizni akarunk bizonyos értékeket, örök értékeket. Isten, haza, család. Amitől féltek, az annak a vállalása, annak a kimondása, hogy a mi értékeink a legfontosabbak nekünk- tehát a mások értéke elé helyezzük! Mi ebben az ijesztő számotokra? Ahogy az ember előnyben részesíti saját gyerekét másokéval szemben mindenben, úgy kell előnyben részesítenünk a saját fehér fajunkat mindenben. Összerázkódtatok, hogy milyen csúnya náci dolog, ugye? Nézzetek szét a világban: rajtunk kívül minden faj ezt teszi, egy részük a mi országunkban, a mi kontinensünkön, a mi kultúránkban, a mi kárunkra- egyedül nekünk tiltott mindez. Szerintetek jó ez így?

A mi értékeink nekünk fontosabbak, mint mások értékei.  A zsidóknak azt mondta Jahve: „Szemet szemért.” Nekünk viszont azt tanítja Krisztus: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Vajon Mohamed is ezt mondta? A ti erkölcseitek is keresztény talajból nőttek, akár tudjátok, akár nem. A mi keresztény vallásunk fontosabb nekünk, mint bármelyik másik vallás. Fontosabb, értékesebb, megőrzendőbb és előnyben részesítendő.
A mi európai kultúránk a legcsodásabb az egész világon. Ha nem az lenne, akkor is a legfontosabbnak kellene lennie számunkra, hiszen a miénk. Meg kell védenünk és gyarapítanunk, de nem idegen kultúrákkal keresztezve.  Minél inkább össze akarják keverni mások, annál tisztábbnak kell megőriznünk.
A család, az pedig család, ugye? Apa, anya és az ő gyerekeik, ez a család. Vérrokonság. Két fajtalan férfi által nevelt gyerek, az nem család, mint ahogy a megcsonkított testű férfiból sem lesz nő, vagy az ugyanilyen nőből férfi. Ki meritek mondani, hogy a heteroszexualitás az egyedül normális? Hogy ezt a tulajdonságát tekintve egy heteroszexuális ember vagy pár értékesebb, mint egy homoszexuális? Merni kell kimondani, és azt is, hogy heteroszexuális, egészséges lelkű gyermekekre van szükségünk, és ennek érdekében mindent meg kell tennünk, amit lehet és ami megtehető jó lelkiismerettel, hogy ekként is nőjenek fel- mert úgy lesznek a legértékesebbek.  


Ne féljetek tehát. Valljátok bátran, hogy a ti európai, fehér, keresztény kultúrátok a legértékesebb és a fehér bőrötök a legfontosabb hagyaték, amiket meg akartok védeni és az utódaitoknak át akartok adni, megtanítva őket arra, hogyan védjék meg és adják tovább ők is. Tegye nyugodtan minden faj, minden kultúra ugyanezt a sajátjával.

De soha ne hagyjuk, hogy minket ebben megpróbáljanak megakadályozni.  

"Amikor az emberek már nem hisznek Istenben, akkor nem semmiben sem hisznek, hanem bármiben.“

Gilbert Keith Chesterton

Az ember számára a hit lelki szükséglet. Olyan igény, mely létezésünkből, teremtett valónkból fakad. Aki híjával van az egy Istenbe vetett hitnek és az ehhez fűződő világképnek, az vészhelyzet, megpróbáltatás idején könnyen hamis fogódzókhoz fog nyúlni. Jelen korunk ilyen megpróbáltatása a  SARS-CoV-2 járvány, a hamis fogódzó pedig a tudomány.

A tudomány dolga az, hogy egzakt, pontos válaszokat próbáljon adni a világ működésével kapcsolatos kérdésekre. Jellegéből fakadóan mindig kételkednie kell, a vita és konszenzus, az új információkra való nyitottság létének alapja. Aminek viszont a Covid kapcsán (is) tanúi vagyunk, az nem más, mint ezeknek az alapvető elveknek a tökéletes figyelmen kívül hagyása. Az uralkodó tudományos narratíva semmilyen módon nem kérdőjelezhető meg. Aki mégis ezt merészelné, az magánemberként számíthat környezete rosszallására, a felé irányuló haragra és megszégyenítésre, tudósként, orvosként, virológusként pedig az elhallgatásra, elgáncsolásra.  

A Covid egy vallás lett, mégpedig a legrosszabb fajtából, mely önmagát az egyedüli helyes tudománynak állítja be, a tudományos vita lehetősége nélkül. Papjai a kollaboráns orvosok, támogatói a politikusok, haszonélvezői a gyógyszercégek és végtelen tőkéjű nagyvállalatok. Hívői pedig a rettegő- rettegésben tartott emberek milliói, akiknek semmi más fogódzójuk nincsen a szent megváltóként prezentált Covid- vakcinán kívül. A korrekt tájékoztatás, a tudományos tények és a logikus okfejtések helyett pedig üres szólamok, babona és misztikus köd a magyarázat, mely ugyanakkor elvárja a tökéletes hitet és a Covid-vallás mellett kitartást- bármi áron.

A világvége nem jött el, mégis arra vagyunk kényszerítve, hogy úgy viselkedjünk, mintha éppen most történne.

“A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál,
melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak:
Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” 

1Móz3:1 

A csodaszép női kéz egy kis gömbszerű valamit fogott. A szemmel alig látható pihékkel borított sötét színű héjon harmatcsepp csúszott, benne tükröződött a reggeli nap ezer sugara. Finomnak látszott. Finomnak és valahogy veszélyesnek is. Ádám gyanakvó szemmel vizsgálta a feléje nyújtott gyümölcsöt, gyomrát furcsa érzés szorította össze.
– Mi ez? – kérdezte lassan.
– Gyümölcs – válaszolta derűsen Éva.
– Azt látom, de honnan?
– Hát innen – kuncogott a nő, és apró kezével bizonytalan félkört írt le. Ebből az… Édenkertből, ahogy te hívod.
– Nem én hívom így – mondta rezignáltan Ádám. – Ez a neve.
– Az ugyanaz –  nevetett Éva, hangja csilingelve szállt a zöld bokrok között. – Edd meg inkább, ne morogj!
– Ez arról a fáról van, ugye? – kérdezte a férfi gyanakvással a hangjában. – Amiről az Isten azt mondta, ne együnk róla.
– Hát nekem csak te mondtad – ellenkezett a nő, immáron mosoly nélkül. – És nem értem, miért ne ehetnénk belőle.
Olyan fény villant szemében, amilyet Ádám sosem látott és hozzátette:
– Finom. És megokosodsz tőle, igaza volt a kígyónak.
– Kicsodának?
– A kígyónak. Ő mondta, hogy mindent tudni fogok, ha eszem belőle, és igazat mondott. Beszélt más dolgokról is… izgalmas dolgokról… csodálatos dolgokról…
Éva a távolba révedt, beharapta ajkát.
– Ettél belőle! – Ádám hangja valósággal robbant a levegőben. – Te ettél arról a fáról, amit Isten megtiltott!
A nő szája vékony vonallá préselődött.
– Ugyan ki ez a te Istened? – kérdezte gúnyosan. Ádám levegő után kapkodott.
– Hogyhogy ki?! Ő teremtette ezt a mindent, engem és téged is! Mondtam már!
– Hát én csak azt tudom, hogy mikor felébredtem, ez az egész már itt volt, és mi is itt voltunk. Nem láttam semmiféle Istent, de a kígyót a saját szememmel láttam, a saját fülemmel hallottam, a saját bőrömön ére… – Éva hirtelen elhallgatott. Ádám azonban nem vette észre, a földön ült és maga elé motyogott:
– Más, mint eddig volt… evett a fáról… mi lesz ebből… mi lesz így velünk?
Éva megvetően nézett rá:
– Kell, vagy nem? Ha nem kell, úgy is jó, én nem maradok egyedül.
Ádám felnézett erre a szokatlan hangra. Hirtelen megszédült, ahogy látta Éva alakját lassan átváltozni valamivé, olyan dologgá, amit nem ismert, de a látványa iszonyattal töltötte el. A szíve zakatolt, az agyában egymást kergették a gondolatok: – Elmegy… azzal a kígyóval… és valami válik majd belőle… valami… jajj… valami egészen más, mint az itteni dolgok…
Érezte, ahogy agya birkózik a képzeletével, és gondolatokká próbál formálni olyan képeket, amiket nem tud néven nevezni. – Rám bízta… ő a társam… mi lesz így vele? –  gondolta, majd hirtelen kitisztult az elméje. – Nem maradhat nélkülem, meg kell őt védenem! – a gondolat mintha a feje legmélyéből mászott volna elő. – Meg kell őt védenem, akármi is lesz… Akármi… De vajon mi lesz?
A gyomrát szorító görcs hirtelen elmúlt, majd a fejében jelent meg, szörnyű erővel, olyan képeket sugallva, amelyek zavart szemét tágra nyitották. Kis ideig ült így, majd szeme sarkából kigördült egy könnycsepp, végigfolyt az arcán, benne szikrázott a nap minden sugara. Kinyújtotta a kezét, megfogta a gyümölcsöt és beleharapott. Éva mosolyogva nézte.

A férfiak számtalan szerelmes verset írtak az idők során. Csodálatos – és elfogult – verseket, amelyek mintegy letérdelnek és a férfilélek minden kincsét, a férfiszív minden cseppjét a piedesztálra emelt nő lába elé helyezik. Ezek közül az egyik leggyakrabban idézett Weöres Sándor A két nem című alkotása. Ha azonban alaposan és értőn elolvassuk ezt a remekművet, mi jut eszünkbe rögtön? Hát az, hogy “Úristen, annyira tökéletes költészet ez, egy gyönyörű, részrehajló óda a másik nemről, aminek párját nőtől még eddig nem lehetett látni -ez önmagában bizonyítja, hogy a férfit sokkal több oka lett volna dicsőíteni. Végtelenül gazdag szókincsű, gyönyörűen pontos szerkezetbe foglalt remekmű ez, de lényegét tekintve nem más, csak egy kegyes, szerelmes hazugság a nők logikátlanságáról. Ilyen nagyvonalúan, sőt tékozlón veti el a saját értékeit minden szerelmes férfi, márpedig minden férfi szerelmes… legalább olykor…  Ezért tartanak ott a férfiak, ahol… Mert mindenki – a nők is együgyű önteltséggel – , elhiszik magukról azt, amit a fülig szerelmes költők dalolnak…” – Megírtam hát a párját – ha már a nőktől nem várhatjuk.

A KÉT NEM

A férfi: tűz, lobbanó élet.
A nő: kucorgó, énbe révedt.

A férfié: mit létrehozni kell,
mi a földről magas égig emel;
a nőé: vágya, hogy a mindenek
egyedül érte történjenek meg.

A nő – akár foltvarró, vagy boszorka –
a dolgokat mind maga felé vonja
és míg a nap ezer fényét árasztja,
ő blúzához boglárnak kiválasztja.
Hiába néz a földről kék eget,
ha egyedül van, mindég elveszett,
mert bár tett kell, karja támaszt kutat,
és ahol még nincs, nem talál utat.
Lehet cseléd, vagy lehet úri dáma,
magát a minden közepének vágyja,
s csak akkor él – vagy tán csak mást megéltet –
ha férfimagtól fogan benne élet.

A férfi: nyílegyenes értelem
csak a kusza észnek érthetetlen.
Hiszed, de nem tudod, mi a dolga,
hibátlan úr, tökéletes szolga:
a lobbanó vágy, hűvös akarat,
bár lelke lágy, ő vaskemény marad.
Két ökle dobol harci éneket,
békét adj és azt megvédi neked,
magját és vérét nőért önként ontja;
de bárki hogyha világát lerontja,
tovább-áll tüstént, vígan fütyörészve,
míg a lány könnyét nyelheti kedvére.
A fém hidegje, a tűz parazsa,
a kő csendje – mind néki inasa;
mindent, mit párja képzelni sem mert,
ő megépít és működtetni kezd.
A világot – látni is képtelenség –
megtartja válla, ez az ajándéka;
míg a nőnek marad örök játéka:
az esztelenség.

https://www.ferfihang.hu/2020/12/26/a-ket-nem-parafrazis-weores-sandor-azonos-cimu-versere/

A katona a legszentebb lény minden ember között, mert neki kell elszenvednie a legnagyobb megpróbáltatást, a legnagyobbat, ami csak létezik.

John Steinbeck

A katona, a rettenthetetlen közlegény felbukkant a könyv mögül és a vállára erősített rakétavetőből gyufaszálat lőtt ki az ellenséges tankra.  Az felborult, a robbanást a kisfiú bfumm- bfumm- váá hangjai nyomatékosították.

–  Megmondtam, hogy nincs játék! –  csattant fel egy nő a szomszéd szobából, túlkiabálva a tévét. A fiú nem mozdult.

–  Nem hallasz? –  a hang szinte nekicsapódott a fejének.

–  De igen, Anya.

A játékkatona koppant a parkettán, a kisfiú felállt, hogy odaüljön az asztalához.

–  Apád mindjárt hazaér, akkor majd elbeszélgetünk!

 A válasza, az „igen, Anya” alig hallatszott, szinte szétfolyt a levegőben.  Csak ült és hallgatta a főzőműsor beszűrődő hangjait, majd nyílt a bejárati ajtó.

–  Apa! –  pattant fel, hogy odafusson a vizes kabátját éppen fogasra akasztó sovány férfihez, de a szoba másik felén megjelent az anyja.

–  Maradj a helyeden, büntetésben vagy! – szólt rá, majd férjéhez fordult, aki éppen a vizet söpörte le nadrágja száráról.

–  Miért nem jöttél hamarabb, írtam neked.

–  Csak hazafelé olvastam– motyogta a férfi bűntudatosan, majd kissé kihúzta magát. – És mi ez a büntetés, mi történt?

–  Kérdezd csak meg a fiadat!

–  Mit csináltál? – nézett rá a férfi a kisfiúra reménytelen tekintettel. Az csak állt lesütött szemmel és az asztal oldalát kapargatta.

 –  Semmit… mondta végül.

–  Semmit, persze! –  csattant fel az anya. – A drágalátos fiad megütötte az egyik osztálytársát. Egy lányt! –  Az utolsó szavakat szinte köpte dühében.

–  De ő kezdte…

–  Nem ér– dE– KEL!!  A nő már szinte ordított. – Nem érdekel, ki kezdte! Akkor sem üthetsz meg egy lányt! Én meg majd hallgathatom a szülőin, miattad!! –  azzal összecsípte a kisfiú füle fölött a selymes, barna hajszálakat és elkezdte cibálni. Az apa állt, kinyitotta a száját, becsukta, majd mégis megszólalt bátortalanul.

–  Szívem, beszéljük ezt meg, ha már megnyugodtál.

A nő leejtette a karját, majd váratlan gúnnyal fordul a férjéhez.

–  Mi? Én nyugodjak meg? Komolyan? Szóval akkor velem van baj, ugye? Én vagyok a hibás!

–  Nem ezt mondtam, csak…

–  Csak mi? – vágott közbe a feleség.  –  Csak csináljunk úgy, mintha mi se történt volna, és azzal meg is van oldva, ugye? Ahogy te szoktad?

–  Nem…

–  Tudod mit? Akkor majd te megoldod. Beszélsz a drágalátos fiacskáddal, és megérteted vele egyszer és mindenkorra, hogy ilyet nem csinálhat. Nekem már elegem van belőle, meg belőled is!

 Az utolsó szavakat megint szinte üvöltötte a kivörösödött arcú, nagydarab nő, majd kiviharzott. Kisvártatva nyílt– csukódott a hűtőajtó, a kanapé rugói megreccsentek, majd néhány csatornaváltás után felcsendült egy valóságsó főcímdala.

A férfi sóhajtott egyet, majd csendben hüppögő fiára nézett. Összeszorult a szíve.

–  Megint az a lány, az a tanárgyerek? –  szólalt meg végül halkan. – Az piszkált?

A kisfiú bólintott.

 –  Mit csinált?

A válasz alig hallhatóan jött:

–  Belerúgott a mogyorómba.

Az apa szeme rémülten villant.

–  Nagyon fáj?

–  Már nem– jött a válasz. A kisfiú abbahagyta a hüppögést, a szeme a távolba meredt. – Félig találta el, de azért fájt nagyon, és oda akart rúgni, szándékosan. És aztán nevetett, és a többi lány is.

–  Te mit csináltál? – kérdezte a férfi, rosszat sejtve.

–  Visszaütöttem.

–  Hova?

–  Az orrába. Vérzett is. – A kisfiú szeme még mindig a távolba meredt.  – Aztán már nem nevettek, hanem sikítottak, és ő sírt. Aztán…

–  Tudom– szólt közbe a férfi.  –  Tudom, mi volt utána. „Tanár, a tanárnő anyuka, az igazgató, a te anyád, végül én” - gondolta.

–  Ő kezdte– nézett rá szorongva a kisfiú az apjára. –  Én csak visszaütöttem. Miért én vagyok büntetésben?

–  Mert ő lány, és a lányokat nem szabad megütni.

–  De miért?

–  Mert ők gyengébbek, érted? –  mondta az apa, de érezte, hogy bizonytalan a hangja. Hangosabban folytatta. – És a gyengébbeket meg kell védeni. Te majd férfi leszel, ha felnősz, és egy férfi nem bántja a nőket, hanem megvédi.

–  És ha ők kezdik? –  a kisfiú szemében tovább nőtt a szorongás. – Nekik szabad?

–  Ezt most úgysem érted– válaszolta kis szünet után az apa. Vizes nadrágban, fáradtan állt, a gyomra korgott és tudta, hogy vár még rá egy beszélgetés a feleségével. Egy hosszú beszélgetés, ami alatt ő fog hallgatni, a felesége pedig beszélni. Mély levegőt vett. – Jegyezd meg, hogy nem bánthatod a lányokat, semmikor sem, világos? Ha piszkálnak, menj a többi fiúhoz, vagy nem tudom… – bizonytalanodott el megint a hangja. – Csak ne legyen több ilyen. Érted?

A kisfiú állt mozdulatlanul, már nem nézett fel, csak bólintott.

– Akkor közlegény, ví– gyázz! – mondta tréfásnak szánt hangon a férfi, de közös játékukra ezúttal nem jött a megszokott válasz. A fiú csak állt tovább, lehajtott fejjel, az apa tétován megsimogatta a haját, majd kisietett a szobából.

A kisfiú állt egy darabig, majd lassan odament a játékkatonához és leült mellé törökülésben. Könnye lefolyt az arcán kétoldalt, de észre sem vette. Még soha nem érezte magát ennyire egyedül. Megfogta a játékkatonát és elkezdte a parkettához ütni, egyre gyorsuló ütemben.

"Nem kétséges, rossz dolog, hogy az ember elnyomja a nyájat. De ne ebben véld felfedezni az igazi rabszolgaságot: az igazi rabszolgaság az, amikor a nyáj tapossa el az embert."

Antoine de Saint- Exupéry

A köztörvényes bűnöző Gerorge Floyd halála nyomán kirobbant zavargások a divatos értelmezés szerint az amerikai néger kisebbség harca az egyenlőségért. Valójában éppen ezek a zavargások mutatják meg, hogy az amerikai négerek egy része még mindig rabszolgaként tud csak létezni és gondolkodni.

Történelmi okokból az amerikai négereknek nincsen saját kultúrájuk. A kultúra ugyanis az önálló nyelv, vallás és művészet alapjaira épül, márpedig ebből egyikkel sem rendelkeznek. A fehérek nyelvét beszélik, vallásuk a fehérek keresztény (vagy az arabok mohamedán vallása), művészetük pedig, ha van, európai művészet. Igaz ez még a zenére is, hiszen a fehér ember hangszereivel játsszák a fehér műfajok szabályai szerint működő soul-t,  jazz-t és blues-t. Mivel ismert történelmük az USA- ban kezdődik, anyanyelvük az angol, így egyetlen út lenne előttük: amerikaivá válni. Mint ahogy a sokmillió, angol, ír, olasz, német, stb. bevándorló is amerikai lett és büszkén vallja magát amerikainak (dacára annak, hogy ők esetleg ismerik  a gyökereiket). 

Az amerikaivá váláshoz minden segítséget megkaptak az elmúlt évtizedek kormányaitól: segélyt, ösztöndíjakat, felzárkóztató programokat. A közbeszédben, filmekben is szinte kizárólag pozitív mintákként láttatják a négereket. Egy részüknek sikerült is a felzárkózás, a felsőbb osztályokban éppúgy, mint a középosztály vagy a munkásosztály rétegeiben. A probléma nem is velük van, hanem az ún. gettónégerekkel. 

Amerikában a börtönben ülők 40%- a néger, a gyilkosságok több, mint 50%- át négerek követik el, miközben a teljes népességhez viszonyított létszámuk 10-12% között mozog. A gyilkosságok jó részét négerek követik el- négerek ellen. A gettókat a négerek viselkedése, szocializáltságuk teljes hiánya tartja fenn, nem a fehérek általi elnyomás. Néger bandák uralják, mint ahogy a drogot is négerek árulják a többieknek. Számukra a bármifajta munkával való kiemelkedés egyszerűen nem opció, az életvitelükön kívül álló lehetőség. Fontos faktora ennek, hogy az apa nélküli néger csonka családok aránya 20%-ról 80%-ra ugrott az elmúlt évtizedekben.  

A négerek egy része tehát nem az egyetlen számukra is járható utat választja, és nem válik dolgozó amerikaivá. Jó részük a gettót választja, a kultúranélküliséget, a társadalom legalját. Mivel nekik nincsen veszítenivalójuk, nem csoda, ha élvezik a rombolást, a fegyveres masírozást, a zűrzavart. A baloldal hosszú ideje mossa az agyukat, ők pedig elhitték, hogy az életmódjukról nem a néger gettókultúra tehet, nem ők, hanem a fehér ember. A fehér ember, amelyik dolgozik, és ebből van háza, autója, jövedelme- minden, ami a gettónégernek nincsen, de amiről úgy gondolja: neki is jár. 

A fegyveres lázongó néger csőcselék rabszolgákból áll. Olyanokból, akik rabszolgasorba kényszerítették magukat egy olyan országban, ami történelme során soha nem segítette még ennyire a négereket. Rabszolga- mentalitású négerek fegyverhez jutva törnek- zúznak, rabolnak- mégpedig azért, mert az alacsony intelligenciájuk és a nem létező kultúrájuk okán másra nem képesek. Teszik mindezt a fehér ember elleni fajgyűlölő indíttatásból. Remek alapanyag azoknak, akiknek megvan az okuk és a hatalmuk növelni a zűrzavart.

Ne legyenek velük szemben illúzióink: az erőszak az egyetlen nyelv, amit ismernek és kizárólag az erőszakból fognak érteni.

Rudyard Kipling angol író, költő és esszéista 1899- ben jelentette meg A Fehér Ember Terhe (The White Man’s Burden) című versét. Ezzel a művével kivívta mind kortársai, mind az utókor egy részének ellenszenvét, sőt, hagyományosan a nyugati irodalom „rasszista” alakjaihoz sorolják.  Az ellenzők szerint versében a kolonializmust és a fehér fajt dicsőíti, az elnyomott színes népeket pedig olyan rasszista módon jellemzi, mint például: „félig ördögök, félig gyermekek („half devil and half child”).  Olyannyira csípi a liberálisok szemét Kipling mind a mai napig, hogy például a Manchesteri Egyetem diákjai két évvel ezelőtt átfestették a felújított épület egyik termének falát díszítő If (Ha) című versét, és ráírták helyette Maya Angelou kortárs néger költőnő egyik művét.

A Fehér Ember Terhé-nek az utóbbi időkig nem volt magyar fordítása, nemrég átültettem magyar nyelvre, itt elérhető.  Angolul tudók pedig itt olvashatják a verset eredeti nyelven a Kipling Társaság oldalán.

Rudyard Kiplingtől legtöbben a Dzsungel Könyvé-t ismerik, a farkasok által felnevelt Maugli történetéből rajzfilm is született. Persze az eddigiek fényében nem csoda, hogy a mai idők fehérellenes őrülete ezt a világirodalom részét képező alkotást is kikezdte. Ennek kapcsán gondolkodtam el, vajon hogyan írná meg ma Kipling a Fehér Ember Terhét, majd papírra vetettem, ami a fejemben megfogant. Így lett: 

A fehér ember bűne                                                                   

Tedd a fehér ember bűnét,                 

nyisd meg határaid,

s ha tiltakoznak, inkább

zárd el legjobbjaid,

s nézz félre, hogyha velük

telnek a börtönök;

csak hadd jöjjön minél több:

a félig- ördögök.

Tedd a fehér ember bűnét,

Balkánon nyiss utat,

s tengerből mentse őket

a hamis bűntudat.

Tagadd mindig, mindenhol,

ilyen nem létezik,

hogy új rend, új világ és

a terror érkezik.

Tedd a fehér ember bűnét,

oktasd e vad népet,

bár nem beszélik nyelved

és lenéznek téged;

cserébe megtanítják

lányod és asszonyod…

akik érzik, hogy őket

védeni nem tudod.

Tedd a fehér ember bűnét,

ne lásd a híreket:

hogy a gyűlölet késsel

gyilkolja népedet,

s Megváltód ünnepébe

kamion hajt bele;

inkább rejtsd el kereszted,

zavart keltesz vele.

Tedd a fehér ember bűnét,

nehogy nemzz gyermeket,

csak szolgának nevelnéd,

hiszen mi más lehet?

Bármit mondana, tenne,

azzal csak vétene,

és fehér bőre lenne

a világ szégyene.

Tedd a fehér ember bűnét,

hagyd veszni kultúrád,

a csürhe hadd tapossa

hőseid szép szobrát.

Ne hidd, hogy kétezer év

egy harcot megérne,

önként térj fogságodba,

Egyiptom földjére.

Tedd a fehér ember bűnét,

kasztráld hát önmagad,

köszönd könnyes szemmel, hogy

írmagod sem marad.

Gyülevész, kevert népség

szakasztja életed,

uraik mind a régiek-

ez hát ítéleted.

The White Man’s Sin

Commit the White Man’s great Sin,

open your borders up,

lock down the best ye breed, who

dares to say it’s a trap,

and look away if the jails

become full with rebels;

just let they come constantly:

more of the half- devils.

Commit the White Man’s great Sin,

false remorse makes you build

a road them thorought the Balkan

and save them from the seas.

Deny the threat of terror,

negate as much you can,

that new order comes with them,

a hundred times made plan.

Commit the White Man’s great Sin,

work for their advantage,

they will look down on you,

and won’t speak your language;

but in exchange they corrupt

your daughter and your wife,

who feel, that you won’t save them,

nor their pride, just your life.

Commit the White Man’s great Sin,

don’t watch the honest news,

believe, that you and not they

who hate the gays and jews;

that not they drive a huge truck

into Jesus’s crowd,

rather hide your crucifix,

it may causes harass.

Commit the White Man’s great Sin,

don’t beget kids, not one,

you would bring them up as slaves,

what else they would become?

Every deed what they would do,

or they ’d say, any word,

even their white skin would be

the great shame of the world.

Commit the White Man’s great Sin,

and let your culture fall,

the ragtag split and stomp on

the statues of heroes;

don’t think that two thousand

years may worth a fight,

put on yourself the bondage,

in the Egyptian night.

Commit the White Man’s great Sin,

and do castrate yourself,

than thank on your knees, that your

bloodline ends forever.

Impure, motley, mixed crowd

will step into your place,

but their rulers are the same,

’this the judgment of your race.

„Ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé"

Kölcsey Ferenc

Mindenki- még ha nemheteró is- nyugodtan értelmezhet úgy egy verset, versrészletet, sort, ahogyan csak tetszik.... Ugyanis teljesen mindegy, hogy Kölcsey Ferenc "buzi-e" volt, vagy sem!

"Igen" vagy "nem" végeredménye ennek a kérdésnek nem cáfol semmit és nem bizonyít semmit a ma olyan divatos, nemheteroszexuálisokkal kapcsolatos kérdésekben (sem), mint házasság, örökbefogadás, felvonulás jogossága vagy nem jogossága, vagy zusammen a nemheterók megítélése.
Azaz egy dolgot mindenképpen: semmi szükség a nemi identitás hangos, nyilvánvaló és erőszakos kiteregetésére ahhoz, hogy alkotó, megbecsült, értékes tagja legyen valaki a társadalomnak, amibe született és amiben él. Igazán kár Kölcsey-t (is) megpróbálni felhasználni buzipropagandának.

Érdemesebb lenne inkább a Coca-Cola-nál maradni.

„Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

Máté 21.13.

Baloldali, maszkos "aktivisták" megzavartak egy karácsonyi istentiszteletet a Bázel melletti Kleinhüngen falu evangélikus templomában. Az ott szolgáló lelkészt, Chiristine Dietrich-et rasszistának és iszlamofóbnak tartják, ezt volt tettük indítóoka.

"Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk."

1 János 5,4

Újabb szintre emelkedett a klímahiszti, miután tinédzser lányok ezrei csatlakoztak a #no future no children  (míg nincs jövő, nincs gyerek) mozgalomhoz. Az ökofeminista mozgalom lényege, hogy addig nem szülnek gyermeket az ifjú hölgyek, míg a minden pillanatra várt klímakatasztrófát megnyugtatóan el nem hárítják a világ vezetői. 

A mozgalommal teljes mértékben egyetértek. A célterületet kívánnám csak pontosítani, ugyanis Európában és Észak- Amerikában a termékenységi ráta mindössze 1,4 körül mozog, míg a közel- Keleten 4, Afrika egyes országaiban pedig a 6- 7 pontot is eléri. Logikusnak tűnik tehát, hogy az "erre világra nem szabad több gyereket szülni" mozgalom ifjú élharcosnői inkább ezekben a régiókban próbálják meg felvilágosító munkájukat végezni, ahol  a népesség drasztikusan és kezelhetetlenül túlnépesedik. 

Az európai és észak- amerikai (gy.k.: keresztény fehér) lakosság pedig csak igyekezzen feltornázni a szülési rátáját legalább az önfenntartás szintjére, azaz 2.1 -re. Ugyanis ha így haladunk, lassan nem lesznek újabb elkényeztetett, ostoba gyerekeink, akiknek a hülyeségein szörnyülködhetünk. 

A  fenti mondat pedig így hangzik pontosan: NO CHILDREN- NO FUTURE