Perszeusz

Medúsza feje levágva, Androméda királylány megmentve

Fair play

2018. szeptember 15. 13:39 - Ulomenen

- és az emocentrikus világkép

 

„ Aki focizott vagy aki valódi drukker, az tudja, a futball a győzteseké. Idegen a játék szellemétől például azt mondani, hogy inkább játsszunk jól, szépen, és veszítsünk, mint rossz játékkal nyerjünk. Nem. Nyerni kell. És ha nyerünk, azt úgyse lehet mindig rossz játékkal.”

Esterházy Péter

 

Korábban bejárta a világsajtót a Dallas Maratonon történtek híre. Eszerint az élen futó Chandler Self nem sokkal a cél előtt összeesett, és bárhogy próbált, nem tudott felállni. A mögötte futó Ariana Luterman pedig nem ment el mellette, hanem felsegítette őt. Mivel Self pár lépés után ismét összecsuklott, Luterman gyakorlatilag bevonszolta őt a célba maga előtt. Eddig a sztori. Self megkapta az aranyérmet, Luterman pedig a második helyezésért járó ezüstöt. A világ megismerte a történetet, mindenki a fair play bajnokának nevezte Ariana Luterman-t. Valójában azonban szimplán csalás, finomabban tévedés történt. 

Képzeljünk el egy focimeccset, ahol az egyik csapat játékosai utat engednek az ellenséges csatárnak, a kapus pedig maga lökdösi be a gólvonal előtt megálló labdát a hálóba. Vajon ebben az esetben is fair play-t emlegetnének? Szó sincs róla! Bunda- harsogna a nézőtér- jogosan, a csapatot pedig megbüntetnék. Mert mi is a sport valójában? Küzdelem, az adott szabályok alkotta keretein belül. Vagyis egy sportembertől azt várjuk, hogy a versenyen a szabályok szerint mindent beleadva megpróbáljon nyerni. Joggal fütyülik ki az egymást csak simogató bokszolókat, a láthatóan ellenfele kezére játszó focistát, a lovát szándékosan visszafogó zsokét. 

Ha az ellenfél győzelemhez segítése sportszerűtlen az egyik sportágban, a másikban is az. Nincsen kétféle nemes küzdelem, nincsen kétféle sportszerűség. Aki győz, az pedig annak örül, ha önerőből és sportszerűen győz. Senki nem olyan célfotót akar magáról, amelyen eltorzult arccal elesni készül sokadszor, ellenfele felé tornyosulva lök rajta még egyet, ajándékképp adva az érdemtelen elsőséget. Egyetlen sportoló sem ezért küzd, nem ezért edz keményen évekig. A vereséget el lehet viselni. Egy ilyen győzelemért inkább pironkodni kell. 

Ha a szabályok szerint mindkettejüket kizárták volna a versenyből, az más lenne, ám a verseny szervezői ezt nem tették, hanem a szabályokat figyelmen kívül hagyva nekik ítélték az érmeket. Ha a két futó nem vette volna át a nem nekik, hanem az utánuk célba érő két sportolónak járó díjat, azt lehetne fair play- nek nevezni. Vállalva a felelősséget valóban sportszerűnek lehetne nevezni a viselkedésüket, megérdemelnének különdíjat vagy fair play díjat. 

Nem feltétlen érdemelne ez az eset önmagában ennyi figyelmet, ám jól példázza a liberális- progresszív oldal emocentrikus világképét. Az értékek átfestése, félreértelmezése jellemző erre a gondolkodásra, szintúgy a képtelenség a szabálykövetésre és a szabályok értelmezésére. Senki nem lesz attól győzelmet érdemlő, mert sajnálatot vált ki. Senki nem érdemel attól többet, mint ami jár, mert sajnálatot vált ki. Senki nem helyezhető a szabályokon kívülre, csak mert sajnálatot vált ki. Legyen szó elesett futóról, síró nőről, segélyért kuncsorgó kisebbségiről, szomorúan néző migránsról, a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Azokat betartva kell mindent megtenni. Úgy már győzhet a jobb.

 

Ez a fair play.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://perszeusz.blog.hu/api/trackback/id/tr3614241711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása