Azért csak annyit mondok, ifjú népem:
Disznólkodni szabad- de csakis szépen!

Lőwy Árpád

Sokszor hallani, hogy az nem is vicces, mikor szőke nőkön, zsidókon, kutyafülén nevetnek az emberek. Meg hogy a nőknek is van humorérzéke, csak nem olyan, mint a férfiaknak (jobb, nyilván). Egyébként pedig azért kevés a női humorista, mert patriarchátus!

Jellemző, hogy általában nem azok sértődnek meg a vicceken, akikről szól, hanem azok háborodnak fel, akik keresik a lehetőséget, hogy felháborodhassanak és jól megvédhessék a poén által elnyomott bárkit. A liberálisok ebben is élen járnak, szívük szerint minden viccet betiltanának, ami nem az általuk olyannyira utált heteroszexuális fehér férfiakról szól. Vagy esetleg a vallásról, de az is csak a keresztény vallás lehet, a többivel viccelődni szerintük is csúnya dolog.

Mi a helyzet a humorral: Mi számít viccesnek, mi bántónak? Tényleg jobb viccmesélők a férfiak? Ennek járunk utána.

A részeg ember bemegy a templomba, és meglátva Máriát a Kis Jézussal a kezében, azt mondja:
- A gyereknek egy kakaót, az asszonynak egy cherryt!
Megy tovább, meglátja Jézust keresztre feszítve, azt mondja:
- Az artistának egy sört!
Megy tovább, bemegy a gyóntatófülkébe és azt mondja a papnak:
- Te meg, ha végeztél a sz*rással, szolgáld már ki a vendégeket!

Egy viccnek mindig a poén, az abban lévő logikai csavar a lényege. Amíg a viccben ez benne van, addig a csúnya szó, illetlen kép csak eszköz, mely vászonként hordozza a lényeget. Egy vicc egészen addig nem sértő, ameddig célja a nevettetés, nem pedig csupán a támadás.

A négerek alsóbbrendűek, rabszolgáknak jók csupán.

Ebben semmi vicces nincs. Na de ebben:

Mije fehér a négernek?

.

.

.

.

A gazdája.

A valódi rosszindulat kizárólag állít valamit. Az abszurd vicc fog egy ilyen rosszindulatú állítást, sztereotípiát, bántó képet és továbbgondolja, netán csavar rajta egyet, kifordítja, vagy a lehetetlenségig fokozza. Teszi ezt úgy, hogy mindeközben logikus marad, illetve a maga rendszerében logikus. Olyan, mint egy mese, melyben elhisszük, hogy a legkisebb fiú egy varázseszköz segítségével repül- de azt nem hinnénk el, hogy csak úgy, magától kezd el repkedni.

Egy eldugott tanya mellett leszáll egy UFO. Két alak száll ki belőle,
feltehetően hím és nőstény. Felveszik a kapcsolatot az emberekkel és
tapasztalatszerzés végett megbeszélik a partnercserés szexet. A földi férfiú
felmegy a fedélzetre, az UFO lent marad az asszonnyal. Levetkőznek. Az UFO
hapsinak hímtag helyen valami picike nyúlvány csüng. Meglátja ezt a földi
asszony és röhög.
UFO: – ???
Asszony: – Ezzel a picivel?!…
UFO: – Tekerd meg a bal fülemet!
Megtette és a nyúlvány fél méter hosszúra nyúl, de az asszony megint röhög…
UFO: – ???
Asszony: – Ezzel a vékonykával?!…
UFO: – Tekerd meg a jobb fülemet!
Megtette és a nyúlvány tíz centi vastagra duzzadt, de az asszony megint
röhög…
UFO: – És most mi a baj?
Asszony: – Most már semmi, csak elképzeltem, hogy a feleséged hogyan
tekergeti a férjem fülét!

A viccnek szükségszerű eleme a logika. Ez a ragasztó, ami a kohéziót biztosítja, ami kézen fog és elvezet minket A-ból B-be, onnan C-be végül a poénig. Összességében ezért jobb viccmesélők a férfiak: könnyedén ki tudják emelni a lényeges dolgokat és a megfelelő sorrendbe rakják őket.

Apa és fia úsznak Amerikába. Megszólal a fiú: Messze vagyunk még… ja, nem várjál…hogy is van ez a  vicc…

Az abszurd vicceken való nevetésben megjelenik az a férfi-nő különbség, ami a szexben is: a nő nehezen tud elvonatkoztatni az érzelmeitől, a férfi könnyen.  Ha egy vicc a nőnek bántó, akkor a bántottság érzését nem fogja különválasztani a poéntól. A férfi elvonatkoztat, így ha nem is ért egyet a vicc szellemiségével, de a poén megnevetteti. Nem szerelmes a nőbe, de élvezi vele a szexet.

- Édesapám, végre elvesztettem a szüzességem!
- Jól van fiam, gyere ülj le ide hozzám, igyál velem egy jó hideg sört.
- Hát a sört, azt elfogadom, de sajnos ülni még nem tudok!

A liberálisok azért vannak kiakadva a szőkenős, akármilyennős, négeres, cigányos, zsidós, mittudoménmégmilyen viccektől, mert a lényegét nem értik. Ahogy Borisz írta valamelyik cikkében: úgy akarnak írni kínaiul, hogy egy ilyen kriksz ide, egy kraksz oda, nesze, ferdeszemű, jobb, mint a tiéd. Pont a mögöttes tartalmat, az összefogó erőt nem értik, amitől az egész írás lesz és nem csupán vonalak összessége, vicc lesz és nem szimpla bántó szavak. Ha ők próbálnak viccelni, abban sincs ezért köszönet.

Az egyik feminista oldalon linkeltek régen egy párkockás képregényt, ami a hímsoviniszta férfiviccek női párja lett volna. A képeken egy férfi iszik a hűtőből kivett üvegből, majd a padlóra köp undorodó arccal. A nő mellette áll és olyasmit mond: “Drágám, kértem a férfikollégáidtól spermát, hogy ha már olyan jó dolog lenyelni, akkor te is kipróbálhasd.” Nyilván nem kell elemeznem, ez miért nem vicces. Nem azért, mert bántó a férfiakra (és a nőkre) nézve. Azért nem vicces, mert úgy bántó, hogy közben nincs meg benne az adott világ  következetessége, nincs benne szikra, csupán  rosszindulat. A legkisebb fiú magától repül. Összehúzzuk a szemünket, de nem nevetünk.

Ezen már inkább:

Feleség a férjnek:

- Drágám, elromlott a mosógép.
- Mi vagyok én, mosógépszerelő?
- Édesem, nem jó a vasaló.
- Mi vagyok én, vasalószerelő?
- Szívem, folyik a csap.
- Mi vagyok én…

Másnap jön haza férj, minden működik.

- Hívtál szerelőt?
- Nem, a szomszéd fiú megjavított mindent. Azt mondta, cserébe sütit sütök vagy lefekszem vele.
- És milyen sütit sütöttél?
- Mi vagyok én, cukrász?

A humor nem más, mint játék a világgal. A dolgok szétszedése és szabályok szerinti, de a megszokottól eltérő sorrendben való összerakása, majd rácsodálkozás az eredményre. A vicc saját határain belül tehet akármit, mindig csak játék marad, az ebben a játékvilágban való létezés tehetsége a humorérzék. A humorérzék legmagasabb foka pedig az, mikor valaki képes nevetni az őt érintő vicceken is. Vagy ahogy Somló Tamás mondta: “Szeretek nevetni rajtam.“

Búcsúzóul az abszurd viccek mestere, Jimmy Carr elmondja, hogyan kell rávenni egy meleget arra, hogy megdugjon egy nőt:

"Haragot, istennő, zengd...vészest, mely sokezer kínt szerzett..."

Homérosz: Iliász

Nem tudhattuk, hogy ez lesz a vége.

Nem figyelmeztetett minket senki. Ha valakiben meglett volna az előrelátás képessége és a bátorság, nem: vakmerőség, hogy rámutasson a lehetséges következményekre, a legjobb esetben is kinevettük volna. Hiszen ki hinné el, hogy jól idomított, hosszú éveken át hűséges házőrző kutyája egyszer majd meg fog vadulni? Persze, néha morog, vagy oda- odakap, inkább próbálkozásból, semmint komolyan, de elég egy feddő szó, egy ütés papuccsal és újra meghunyászkodik. Nem, ezt, ami történt, nem sejthettük előre. A rendszer működött, túlságosan is jól, túlságosan is hosszan ahhoz, hogy magunktól felismerjük, szakadék felé futunk, elégedett mosollyal az arcunkon.

Tényleg azt hittük, jól van így. Kislánykorunk óta azt tanították: a nő felsőbbrendű, ő az okosabb és érzékenyebb nem, a természet által rendelt vezető, aki a békét és szeretetet hozza el az állati ösztönei által gúzsba kötött férfinek. Voltak,  köztük magam is, akik nem értettünk egyet a dolgok kisarkításával, de a férfiak bűneire és a közjóra való hivatkozás elhallgattatott mindenkit – vagy majdnem mindenkit.  Akit nem, az hamar azon vette magát észre, hogy vákuumban él, kerüli mindenki, ahogy lehet. Nem sokan vállalták a megbélyegzést, könnyebb volt elhinni, amit mondanak és csendben maradni.

Pedig az elején úgy látszott, minden rendben lesz. A nők helyzete javult, egyre többen lettek közülünk diplomások, vezetők és politikusok. A dolgok meglódultak, minél több nő került pozícióba, annál gyorsabban épült fel az Új Rend. Az egyik legfontosabb lépés akkor történt, amikor a Legfelsőbb Bíróság Elnöknője bejelentette, hogy reformjavaslatot terjeszt az akkor már félig nőkből álló Országgyűlés elé. A sokszor magasztalt jogrendszerünk a nők elleni erőszakot azóta halállal büntetheti – de nem ez volt benne az igazán eredményes változtatás. Régen csak a komoly verésért, nemi erőszakért bűnhődött a férfi, akkor is csak börtönben. Aztán lassan a kétértelmű megjegyzések is a büntetendő kategóriába estek, a fizikai bántalmazás pedig az engedély nélküli érintésnél kezdődött. Után jött a halálbüntetés, majd az annál is hatékonyabb rendelkezés: a nőt bárhogyan bántalmazó férfit a szemtanú férfiaknak azonnal le kellett fogniuk és rendőrkézre adni, de legalább is feljelenteni, különben ők is vádolhatók voltak cinkossággal. Jól működött az új törvény – de  még milyen jól-,  minden férfi úgy mentette a saját bőrét, ahogy tudta. A lavina megindult, mi akkor azt hittük, felfelé.

A férfiak egyébként is tömegesen léptek be az Egyesült Nőpártba, mert ez – noha nem volt kötelező – mindenképpen jót tett a megítélésüknek hivatalos ügyekben. Tisztséget, politikai szerepet persze alig kaphattak, hála a bevezetett ötven, majd kilencven százalékos női kvótának; kisebb cégeknél, gyárakban vagy a Bányászati, Mezőgazdasági és Köztisztasági Minisztériumban és ezek munkaterületein lehettek esetleg középvezetők, csupa férfi beosztottal. Férfi főnöke női dolgozónak nem lehetett, bár hivatalos rendelkezés erről nem volt- még. Ezek közül a magasabb rangú férfiak közül kerültek ki azok, akik a leghangosabban éltették az Új Rendet. Tévében, újságban, még az utcán vagy munkahelyen is divat volt hangoztatni a nők felsőbbrendűségét és a férfiak bűneit. Egy nő úgy beszélhetett a férfivel, ahogy neki tetszett, a férfinek viszont nagyon kellett vigyázni, mit ejt ki a száján.

A filmekben, sorozatokban a munkásként dolgozó homoszexuális férfi lett a követendő példa a férfiak számára: ő az, aki nem vágyik tisztségre, nem akarja gyerekszülésre kényszeríteni a nőt és nem szól bele az életükbe. A főhősök pedig leggyakrabban leszbikus nők voltak: nyersek, határozottak, férfigyűlölők. A leszbikus szerelem és házasság először egyenrangú volt a heteroszexuálissal, majd egyre inkább az elsődlegesen elfogadott és ajánlott nemi preferencia lett a lányok részére. A heteroszexuális párok – a kora középkorúak és annál idősebbek többsége még ilyen volt – addigra alaposan meggondolták, vállaljanak- e gyereket és milyen neműt. Büntetés persze nem járt a fiúgyermekért, de ki akarna olyan utódot nevelni, aki rosszabb iskolába fog járni, egyetemre szinte biztosan nem jut be és munkásként a fizetése éppen csak az önfenntartásra lesz elég. Ha viszont lánygyermeket neveltek, azért külön segély járt az államtól, biztosított volt mind a továbbtanulása, mind a jó munkahelye, ha nem volt teljesen ostoba. Igazából sokszor még akkor is, amennyiben az anya rendelkezett a megfelelő kapcsolatokkal. A születendő gyermek nemét már egy ideje előre el lehetett dönteni, férfi tudósok egyik utolsó csoportja dolgozta ki az eljárást.

Mivel egyre kevesebb nő szült, így a népességben  növekvő űr pótlásáról az állam migráció útján gondoskodott. Az ország szélesre tárt kapui mögött felzárkóztató programok, segélyek, támogatások, nyelv – és ideológia tanfolyamok várták a messzi államokból özönlő lányokat és nőket. A férfiak többségét viszont ilyen vagy olyan indokokkal visszafordították, vagy továbbküldték más országokba. Így álltak a dolgok, mikor elkezdődött az, amit először csak érthetetlen gyilkosságsorozatnak nevezett a sajtó, aztán Férfiláznak, aztán már sehogy sem.

 Második rész

"Inachides ugyanúgy surrant le a híg levegőből, tört a dühös szörnynek hátára, s a fegyver acélját görbült markolatig, be a jobb marjába meríti."

Ovidius: Metamorphoses

Vannak az életben szükségszerű dolgok. Sorsok, döntések, amik a körülményekből, a szereplők jelleméből logikusan következnek. Igaz ez emberekre, nemzetekre és ideákra is. Az emberből, ha mértéket veszít, szükségképpen szörnyeteg lesz, gonosz, igazságtalan, félnivaló. A nő, ha lelkét, sorsát, szerepét elhagyja, szörnyeteg lesz, önző, bajkeverő, megbízhatatlan.

A feminizmus- teremtett szörnyként- maga is szörnyeket szül. Olyan embereket, akik elvakultságukban nem hajlandók sem igazsággal, sem könyörülettel fordulni a másik ember felé. Saját érdekeiket nézve rombolnak szét mindent maguk körül, másokat hibáztatva önnön tetteikért. Sokszor a jóság álruháját öltik magukra, becsapva, megdermesztve az ellenük fellépőt. Igazi arcukat csak az igazságosság tiszta tükrében lehet meglátni, mint ahogy Perszeusz is csak fényes pajzsa tükrében nézhetett rá Medúsza Gorgóra, hogy ne váljon kővé.

A szörnyeket le kell győzni, akár Gorgó, akár tengeri szörny, Androméda királylányt meg kell menteni. Meg kell menteni a nőket, hogy ne váljanak a teremtett szörnyeteg martalékává. Az uralkodók- vezetőink - saját hatalmukért cserébe ne dobják oda a nők életét, boldogságát. Szükség van héroszokra és heroinákra, akik ezt megteszik. A munkát el kell végezni, nem  azért, mert öröm, vagy mert ez lenne a legkönnyebb út. Perszeusz sem jószántából vállalta el a küldetést, nem töltötte el diadal győzelme után, nem tobzódott legyőzött ellenfele vérében.

Csak megtette, mert a szörnyet le kell győzni.

Szükségszerű.

Benvenuto Cellini: Perszeusz a Medúza- fővel, Firenze