"Június 4. 1920.: 
Én megállok e sírkő-dátumon. 
Én nem megyek egy lépést se tovább.

Eszembe jutnak Nyugat népei, 
A gőg, a hitszegés, a csalfaság! 
A társtalanság komor bélyege 
A megalázott, széttépett hazán, 
Mohács, Majtény és Világos után: 
Neuilly és Versailles és a Trianon!

Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt 
Csak gyűlölni és megvetni tudom. 
A dalai, a csipkés-finomak, 
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott: 
Nekem: káromló, rút rikácsolás, 
S én visszavetem néki, mint a rongyot! 
Remete-nemzet lesz a magyar nép, 
Mintha magányos szirten állana, 
Vezeklő-oszlop tornyos tetején; 
S csak Istene lesz véle, s bánata. 
Eszembe jut a kettétörött kard, 
És lobogóink tépett erdeje, 
És néma, fagyott öblű kürtjeink, - 
A némaságuk mintha zengene!"

Reményik Sándor

"Ülj ide, gyűlj ide, népem

s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! -
- dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! "          

" Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
          ha téged elfelejtelek!
          Nyelvemen izzó vasszeget
          üssenek át,
          mikor nem téged emleget!
          Húnyjon ki két szemem világa,
          mikor nem rád tekint,
          népem, te szent, te kárhozott, te drága!"

Dsida Jenő

"Nem kell beszélni róla sohasem, 

De mindig, mindig gondoljunk reá. 

Mert nem lehet feledni, nem, soha, 
Amíg magyar lesz és emlékezet, 
Jog és igazság, becsület, remény, 
Hogy volt nekünk egy országunk e földön, 
Melyet magyar erő szerzett vitézül, 
S magyar szív és ész tartott meg bizony. 
Egy ezer évnek vére, könnye és 
Verejtékes munkája adta meg 
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz. " 

Juhász Gyula

"És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad."

Wass Albert