"Ha majd úgy látod, minden elveszett:
inkább, semmint hordani itt a jármot,
szórd a szelekbe minden régi álmod;
ha úgy látod, hogy minden elveszett,
menj őserdőkön, tengereken túlra
ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!"

Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz

Érdekes írást posztolt nemrég közösségi oldalán Ágoston László, "énekművész (bariton), a Moltopera vezetője, zenei menedzser, marketing tanácsadó és blogger."  (Wikipédia). A kivándorolt magyarokról értekezik, egészen pontosan a "diplomás mosogatókon" való gúnyolódás ellen emeli fel szavát. Ez persze rendben is van, ám néhány megállapítása kissé elvetni látszik a sulykot. Ezekről írok, illetve ezekhez kapcsolódva egyéb szegmenseiről a témának (teszem mindezt úgy, hogy magam másfél évet éltem és dolgoztam Németországban, két évet éltem és dolgoztam Angliában- saját bőrömön tapasztaltam diplomás, angolul  beszélő fiatalként, milyen kimenni, kint lenni és hazajönni).

"Aki gúnyolódik a diplomás mosogatókon, semmit sem ért....Akikkel én találkoztam eddig külföldön, sokan otthon sikeres vállalkozók, felsővezetők voltak....

Aztán nem bírták tovább a légkört és léptek. És diplomás takarítók lettek Dániában, gyári munkások Németországban, kezdhettek a szamárlétra legaljáról Londonban. Irodából a szalag mellé. 

Nevettek rajtuk a mérgező levegőjű "otthonról" azok, akik korábban pont azzal a közhellyel húzták vissza őket, hogy "ott sincsen kolbászból a kerítés"....Aki ezt vállalja és a hidakat felégetve újra diák lesz a tanárból, újra alkalmazott a főnökből, kispados a gólkirályból, nem kinevetést, hanem tiszteletet érdemel....

A fejedben évtizedekig halmozott tudással eleinte makogsz egy nyelven, jó esetben, mint egy tinédzser. Elvesznek az eszközeid. 

Tudod, a diplomás mosogató nem fog örökké tányért mosni. Sokkal több a bevándorlóban az életerő és a bizonyítási vágy.

Vajon kinevetés helyett nem pont példát kéne venned róla, hogyan újítsd meg az életed? Nem voltak talán a te őseid is bevándorlók, újak egy helyen, amikor oda vándoroltak a múlt ködében, ahol te most élsz?"

Kivándorlónak lenni nem dicsőség.

Kivándorlónak lenni állapot. Egy önként választott állapot. Ki kalandvágyból választja, ki a jobb élet reményében, ki azért, mert a csodás történeteket csont nélkül elhiszi- sokféle motiváció hajtja az embereket.

Amikor kivándorlókról beszélünk, mindenki olyan szemüvegen át nézi a kérdést, amilyenen csak akarja. Lehet a saját hazánkon kárörvendeni: „Lám, menekülnek a fiatalok”, miközben a kelet-európai régióban nálunk a legkisebb mértékű a kivándorlás. Lehet az otthoni „mérgező levegővel” magyarázni- könnyebb, mint beismerni, a 8 év szocialista kormányzás gazdaságilag tönkretette az országot, ezért lett vonzó- vagy sokaknak akkoriban egyetlen lehetőség- a külföldi munkavállalás.

És aki kiment, mert itthon kiesett az akkoriban igencsak szűkre szabott rostákon, annak könnyebb azzal igazolni magát, hogy otthon minden rossz- tipikus nézőpontja ennek a kivándorlótípusnak-, könnyebb ezt mondani, mint beismerni, hogy savanyú a szőlő, hogy voltak, akik akkor is kellettek, akik akkor is megéltek, lehet, hogy nehezen, lehet, hogy fogcsikorgatva, új lyukakat fúrva a nadrágszíjra, de maradtak.

És szép lassan jobb lett itthon.

Persze először tagadták, akik mindig tagadnak, akik ellendrukkerei saját országuknak. „A gazdasági növekedés hosszú távon nem fenntartható”- hallottuk a „szakértőktől”. Majd azt mondták, kizárólag az EU-s pénzeknek köszönhető (amit egyébként elloptak mind egy szálig- akkor most melyik az igaz?). Majd azt mondták, Németország növekvő gazdasága húz minket is.

Most pedig, miután továbbra is erősödik a gazdaság, teljes foglalkoztatottság van Magyarországon, van bőven munkahely normális fizetésért, és a magyar gazdaság akkor is nő, ha a német stagnál- most vajon mit tudnak még kitalálni az ellendrukkerek?  Akinek van munkája, csökken a rezsije és az adója, családtámogatást kap, annak nem tudod lenyomni a torkán, hogy neki rossz. Annak a levegő nem mérgező itthon. Az- hosszú évek, évtizedek után- végre fellélegez és elmegy szavazni. Újra és újra ugyanoda, mert inkább hisz a saját szemének és eszének, mint az ellendrukkerek szánalmas hazugságainak.  

Az anekdoták szórakoztató dolgok.

Lehet mesélni mosogatónak kiment cégvezetőkről, egyszerű munkásnak beállt diplomásról (juteszembe, miért is nem tudnak ők nyelveket beszélni?), de a kivándorlók többsége- és ezt tudja mindenki- nem belőlük áll. Aki itthon egzisztenciát épített, az bolond lett volna eldobni. Azok mentek ki tömegesen, akiknek itthon a kétkezi munka jutott, vagy jutott volna, azt meg inkább kint végezték, háromszor annyiért. Ez persze érthető, kinevetni ezért senkit sem kell.

És persze sokan hazajönnek. Elég lett abból, hogy idegenek- mert azok, bármilyen színleg toleráns országba mentek- elég lett abból, hogy messze vannak a szülők, a család, elég lett a magányból-  a külföldi lány nem tekinti partnernek a bevándorló férfit. A lányok, azok persze elkelnek, ha akarnak.

Kijutott a hír, hogy van munka, hogy van fizetés, hogy van adókedvezmény, hogy súlyos milliókkal (!!!) támogatja a magyar kormány, ha valaki gyereket vállal. Az ellendrukkerek persze ez utóbbinak sem örülnek- de hát ez nem is nekik szól.  

Azt pedig a kivándorlók is, sőt,  a nyugat népei is tudják, hogy nálunk nincsenek a nagyvárosokban tömegével arabok, négerek, nincsen a nációk kevert zagyvaléka.  

Egyre több nyugati utazik Magyarországra, egyre több külföldi turistától hallani, hogy milyen jó Budapesten. Itt biztonságban érzik magukat, az európai fehér emberek között. Nálunk nem hajtanak kamionnal a tömegbe, nem robbantanak, nem molesztálják a nőket. Nálunk nem gyalázzák meg a zsidó síremlékeket, nálunk nem bántalmazzák, nem ölik meg a zsidókat. Macron Franciaországában igen, és az ottani közbeszéd undorító, hamis módon a jobboldali franciákra mutogat, holott mindenki tudja, hogy mindezekért az antiszemita muszlim bevándorlók, vagy azok antiszemita muszlim leszármazottai a felelősek. Magyarországon ma sokkal jobb élni, mint Nyugat- Európában.     

Valóban nem könnyű máshol, idegen országban újra kezdeni mindent. De ez nem dicsőség, ez állapot. Hamis erkölcsi piedesztálra kapaszkodik az, aki gőggel tekint vissza: „Én bezzeg eljöttem.” Nem dicsőség diplomával mosogatni, senkit sem tesz felsőbbrendűvé a kivándorlás. Dolgozik, hogy megéljen- láss csodát, az itthon maradottak éppen ugyanezt csinálják, és csinálták akkor is, amikor itthon rossz volt. Csakhogy az ő adóforintjaikat Magyarországra költötték, nem a svéd vagy a francia kormány adta oda mohamedán bevándorlóknak segély gyanánt, nem az angol kormány adta oda a sűrű brit szociális hálóban ringatózó white trash-nek. Az a pénz Magyarországon maradt. Erre már inkább lehet büszkének lenni.

Milyen hányingert keltően álságos azt mondani, hogy az őseink bevándorlók voltak.  

Ha elvetjük a hun-szkíta eredetmítoszt, ha csak a hivatalos történelmi álláspontot vesszük alapul, akkor is hódítók voltak az őseink. Az elmúlt kétszáz évben megpróbálták finnugor nyelvű, keverék, gyülevész népnek beállítani a magyarságot, de még a legelvakultabb magyargyűlölő, Habsburg- bérenc történészek, nyelvészek sem mertek akkora cifrát mondani, még a moszkovita történelemhamisítók sem mertek olyan kacskaringósat hazudni, hogy a magyarok ősei „bevándorlók” voltak… Még ők sem! Harcosok voltak, akik fegyverrel szerezték meg ezt a földet, és fegyverrel is tartották meg. Lehet tagadni- ezt is- de minek?